Július második hetének elején érkezik a nyugdíj.
Szerző(k): Szabó DánielJúlius 19 lesz a 4iG Nyrt. osztalékfizetésének fordulónapja, a kifizetést július 26-án kezdi meg a társaság – közölte a 4iG az Igazgatóság határozatára hivatkozva. A döntés értelmében a társaság részvényenként 22,49 forintos osztalékot fizet, ami a múlt pénteki záróárra vetítve 3,5 százalékos hozamnak felel meg.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMagyarország nem fogad el a közös agrárpolitikával kapcsolatos olyan megállapodást, amely hátrányosan érintheti a Magyarországon mezőgazdaságból élőket - írta az MTI a Brüsszelben tartózkodó Nagy István agrárminiszterra hivatkozva. A politikus a kétnapos Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésének első munkanapját követően nyilatokzott.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA magas infláció miatt az idén először rendkívüli emelésről döntött a kormány. Az államháztartásnak összességében 26 milliárd forintos kiadást jelent a 2,5 millió hazai nyugdíjas plusz juttatása, amiben százforintokról van szó havi szinten, de több mint háromszoros különbséget is jelent.
Szerző(k): Szabó DánielAz MNB fogyasztóvédelmi felügyeleti intézkedései nyomán 2019 eleje óta a bankok mintegy 246 millió forint jogosulatlanul elvont összeget térítettek vissza a fogyasztóknak.
Szerző(k): Herman BernadettAmellett, hogy saját dolgozóinak VIP-szolgáltatásokat nyújt a miniszterelnökség a járvány alatt, nem feledkeznek meg például a buszmegállók tájba illesztésének halaszthatatlan feladatáról sem.
Szerző(k): Komócsin SándorOlyan mértékben zuhant tavaly az osztalékfizetések nagysága világszerte, amire súlyos recessziók idején akad csak példa. Idén már jöhet enyhe javulás, de igazán éles visszapattanásra még nem kell számítani.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásFebruár 12-én kezdi meg a 13. havi nyugdíj kifizetését az államkincstár, külön juttatásként nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy kap egy heti plusz juttatást. Novemberben pedig - ha bejönnek a kormány növekedési számításai - jöhet a nyugdíjprémium is - ismertette a terveket Tállai András, a Pénzügyminiszter helyettese.
Szerző(k): Szabó Dániel