A lakástakarékoknál fontos változás jön: egy törvénymódosítás ugyanis a jövőben 2 hónapra rövidíti a kifizetést megelőző, úgynevezett kiutalási időszakot. Így az amúgy is magas, akár 12-13 százalékos hozamot biztosító lakástakarékok a BankRáció.hu szerint még vonzóbbá válhatnak.
Szerző(k): EconomxAz uniós támogatásoknál 2016 a pályázatok éve lesz, míg 2017 a kifizetéseké és a megvalósítás megkezdéséé - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága keddi ülésén.
Szerző(k): MTIA Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) átszervezése nem veszélyezteti az agrártámogatások jövő évi kifizetését, a Miniszterelnökség az Európai Bizottsággal (EB) együttműködve folyamatos kapcsolattartás mellett azon dolgozik, hogy a Magyar Államkincstár (MÁK) 2017. január 1-től kifizető ügynökségként működhessen, valamint az MVH további feladatait a Miniszterelnökség, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a megyei kormányhivatalok átvegyék - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): MTINem megy bele az Európai Bizottság abba, hogy a magyar kormány vastag előlegek fizetésével szélsebesen ossza szét az uniós támogatásokat. Már 30 százalékot sem fizetnek ki hozomra, nem hogy 50-et vagy akár 100 százalékot.
Szerző(k): EconomxIdén eddig csak 1,4 milliárd eurónyi, 435 milliárd forint uniós támogatást folyósított az Európai Bizottság Magyarországnak, de ebből csupán 3 milliárd forint az a tétel, amit a benyújtott számlák alapján a 2014-2020-as ciklus terhére kaptunk - tudta meg a Portfolio.hu a Miniszterelnökségtől.
Szerző(k): portfolio.huTöbb milliárd forintot fizethet ki a MÁV-Csoport szeptember 10-ig mintegy 13 ezer vasutas részére, miután jogerősen pert vesztett a VDSzSz Szolidaritás szakszervezettel szemben.
Szerző(k): EconomxKifizethetik előlegként a kastély- és várprogramban lévő 33 milliárd forintnyi uniós támogatást. Az Európai Bizottság ugyanakkor ellenzi a műemlékek körüli ellenőrizhetetlen költekezést - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): EconomxVárhatóan július 18-tól megkezdődik a Quaestor-ügyfelek Saxo Bankhoz kihelyezett vagyonának kiadása - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. hétfőn.
Szerző(k): MTI