Az Erste Bank Hungary végrehajtotta történetének első nemzetközi kötvényaukcióját, 350 millió euró értékben bocsátott ki értékpapírokat jelentős, több mint 40 százalékos túljegyzés mellett - közölte a bank.
Szerző(k): Szász PéterFontos tétel az áramhálózat digitalizációja, de új lehetőségek nyíltak az autóipar, valamint az élelmiszer-, gyógyszer- és vegyipar automatizálásában is, hogy az e-jármű töltési szektort ki ne felejtsük. Ezeken a területeken nagyon megy most a Siemensnek – mondta el Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: a megoldókulcs az, hogy gyorsabban kell kutatni és fejleszteni. De az is igaz, hogy mindehhez több pénz is kell.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz EU 27 tagországából 15 - köztük Magyarország - továbbra is sokkal inkább támogatja a fosszilis energiahordozókat, mint a megújuló energiák terjedését. Az uniós számvevőszék jelentése szerint e támogatások nemcsak aláássák az átmeneti időszakra vonatkozó célok elérhetőségét, de megdrágítják a tiszta és energiahatékony technológiák használatát is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Európai Autógyártók Szövetségének igazgatója arra hívta fel az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságában ülő politikusokat, hogy felesleges az autóipari vállalatok sanyargatásán törni a fejüket, ha nem teszik hozzá az autózás infrastruktúrájáért felelős kormányok sanyargatását is.
Szerző(k): Komócsin SándorA földgáz használatát alapvetően két okból tiltják be, egyrészt vissza akarják szorítani a fosszilis energiahordozó (közvetlen) használatát, másrészt egészségügyi megfontolások is állnak a háttérben. A világon egyre nagyobb erről a vita, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pedig a gázkazánokat is kisorolná a rendszerből.
Szerző(k): Szabó DánielBár csupán egyetlen öregecske nukleáris blokkja van Hollandiának, de a rekord ideig alakuló új kormány úgy véli, az országnak szüksége volna még kettőre.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA világelitbe tartozó ausztrál vasércbányászati cégek úgy gondolják, megérett az idő arra, hogy akkumulátoros, elektromos hajtású vontató mozdonyokkal szállíttassák a nyersanyagukat a bányáikból a piacra. A lépés nem csak azért meglepő, mert a gigantikus méretű és erejű vontatómozdonyok piacán még épp csak megjelentek azok a cégek, melyek e technológiát kínálni kezdték, hanem mert a bányavállalatok eddig nemigen foglakoztak az energiatakarékossággal.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA jelek szerint a lengyelek is rátaláltak a szénkorszak utáni energetika járható útjára: központilag már nem támogatott napelemes beruházások elszaporodása is bővíteni kezdte az lengyel megújulóenergia-projektek listáját. Csak ezen a héten négy ipari méretű beruházás is elindult.
Szerző(k): Szabó M. István