Ajánlattevő hiányában eredménytelen lett az Esztergomban és Párkány közötti közbringa rendszerre kiírt nyílt közbeszerzés - tudatta a két város önkormányzata a Közbeszerzési Értesítőben.
Szerző(k): Németh GézaOktóberben elkezdődhet a Kolónia városrész és a Samsung gyár közötti kerékpárút építése a szlovák városban. A fejlesztés 728 ezer euróból valósulhat meg.
Szerző(k): Szabó DánielA Balaton-régióban az egy lakosra jutó támogatás mértéke másfélszerese az országos átlagnak, ez jól mutatja, hogy a régiót kiemelten finanszírozzák - mondta Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke pénteken Balatonfüreden, a szervezet ülésén.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHamarosan pénzbüntetéssel sújtják a kerékpározás közben mobiltelefont használókat Hollandiában. A kormány azért döntött a tilalom elrendeléséről, mert egyre több az olyan kerékpáros baleset, amikor a kerekező üzenetet küld vagy telefonál biciklizés közben
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÚj fogalmat vezetne be a KRESZ-be egy készülő módosításcsomag: a sportkerékpárost - mondta a Zoom.hu-nak Révész Máriusz, kerékpározásért felelős kormánybiztos.
Szerző(k): Szász PéterMegkezdte működését pénteken az új pozsonyi kerékpárkölcsönző-rendszer, amely a Mol Bubi mintájára jött létre a Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft és a helyi önkormányzat együttműködéseként.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy több ezer oldalas német szabálygyűjtemény alapján tervezték meg Szerbia új hídját, amely eddig azért volt 100 százalékig biztonságos, mert nem volt rajta forgalom. Mostantól viszont 100 évig kell szolgálnia.
Szerző(k): Barabás JúliaÖtszázmillió forint támogatást nyert európai uniós forrásból Karcag önkormányzata kerékpárúthálózat-bővítésre és -felújítására - közölte Czampó Claudia projektmenedzser az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss Gergely