Mert túl kemény kereskedelmi lépéseket vezetett be Kínával szemben, de ennél pontosabban nem indokolta - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kínai külügyminisztérium szombaton bekérette a pekingi amerikai nagykövetet, hogy tiltakozzék az orosz fegyvereket vásárló kínai céget sújtó washingtoni szankciók miatt.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő 0,1 százalékponttal, 3,1 százalékra rontotta a globális gazdaság jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését pénteken - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgyre többen tartanak a globális gazdaság lassulásától, s ebben a környezetben az amerikai gazdaság felülteljesítése sem tartható sokáig - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből. Összeomlás viszont nem várható, pont azért, mert sokat tartalékolnak a befektetők a rosszabb időkre.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat visszavonta azt az ígéretét, hogy részt vesz 1 millió munkahely létrehozásában az Egyesült Álalmokban - jelentette be a kínai cég társalapító elnöke az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielKína megemeli mintegy 60 milliárd dollár értékű amerikai termék vámtarifáit, megtorlásként az új amerikai pótvámok bevezetésére, ami azonban növeli annak kockázatát, hogy Donald Trump amerikai elnök, ígéretéhez híven, az Egyesült Államokba irányuló összes kínai árut pótvámmal sújtja - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNégyéves mélypontra süllyedt a vezető kínai részvényindex, és nagyon úgy tűnik, ezúttal nem is tér magához. Hiába olcsók a kínai részvények, elemzők szerint ennek megvan az oka, s nem nagyon van ok a vásárlásra.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásDonald Trump amerikai elnök a jövő héten további kínai termékekre róhat ki pótvámot, miközben újabb tárgyalási fordulóra tett javaslatot Pekingnek kereskedelmi ügyekben.
Szerző(k): Szabó Dániel