Megállapodás körvonalazódik a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokon minden olyan vám eltörléséről, amelyet a felek tavaly óta vetettek ki egymásra új keletű kereskedelmi háborújuk során - közölte szombaton egy kínai kormánytisztviselő az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz utóbbi három év legerősebb ütemével csökkent Kína exportja, importja pedig már a harmadik egymást követő hónapban zsugorodott februárban újabb jeleként annak, hogy lassul a gazdasági növekedés az élénkítést célzó intézkedések dacára.
Szerző(k): Szepesi AnitaErősödött a jüan a dollárhoz képest kedden, a jelek szerint a befektetők egyre inkább bíznak abban, hogy sikerül egy átfogó megállapodás megkötésével lezárni az amerikai-kínai kereskedelmi háborút, az láthatóan nem okozott aggodalmat, hogy a kínai miniszterelnök 2019-re alacsonyabb növekedési célsávot jelentett be.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTíz százalékot is emelkedhet a tőzsde, ha megegyezik Kína és az USA a védővámok eltörléséről. Ha nem lesz megállapodás, akkor viszont eshetnek az árfolyamok, Európa pedig rosszul járhat a két ország egyezségével.
Szerző(k): Herman BernadettNyereséges kezdést követően mínuszban zártak hétfőn a New York-i tőzsde irányadó indexei.
Szerző(k): Domokos ErikaVegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA készletek csökkenése, valamint az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos növekvő optimizmus már elkezdte felhajatani az ipari fémek árát. Az alapvető nyersanyagok áremelkedése pedig arra utal, hogy a világgazdaság nem fordul még lejtmenetbe, mint ahogy azt sok befektető és elemző korábban az alacsony szintek miatt jósolta.
Szerző(k): Szabó DánielA jelek szerint igaza lehet Donald Trumpnak, amikor a kínai cégeket az amerikai szellemi tulajdonok rendszeres eltulajdonításával vádolja meg. Egy friss felmérés szerint a nagy amerikai cégek érezhető hányada szembesült már a problémával.
Szerző(k): Lovas-Romváry András