Az amerikai kormányzat két héttel elhalasztja a kínai termékekre kivetett büntetővámok október 1-jére tervezett bevezetését - közölte Donald Trump amerikai elnök szerda este Twitteren az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz elemzői előrejelzésekkel szemben csökkent Kína dollárban számolt exportja, míg a behozatal a várakozásokhoz képest kisebb mértékben csökkent augusztusban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz amerikai hosszú hozamok a mélyben vannak, Európában sok országban és Japánban pedig negatív tartományban vannak. A befektetők viszont keresnék a biztonságos eszközöket, mert az ipari fémek ártartománya azt vetíti előre, hogy “hét szűk esztendő” előtt állunk. Jobb híján az arany menedékében köt ki a tőke, vagyis a pénzemberek már erősen készülnek a válságra.
Szerző(k): Szabó DánielLarry Kudlow, a Fehér Ház Gazdasági Bizottságának vezetője az egykori amerikai-orosz hidegháborúhoz hasonlította a kereskedelmi vitát Kínával, amikor újságíróknak nyilatkozott pénteken Washingtonban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLátszólag Kínától várja a süllyedőben lévő német gazdaság a mentőövet. Az Európai Unió legnagyobb gazdaságát különösen fájdalmasan érinti az Egyesült Államok és Kína között zajló kereskedelmi háború, amiért úgy tűnik hajlandó túllépni a korábbi fenntartásokon, és új korszakot nyitni Peking és Európa között.
Szerző(k): Rácz GergőEmelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, miután enyhültek az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatti aggodalmak - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyre több olyan tagja van az Európai Központi Bank (ECB) döntéshozó testületének, aki nem szívesen indítaná újra az európai pénzügyi rendszert pénzzel elárasztó kvantitatív lazítási programot. Már a francia jegybank kormányzója is kifejezte a nemtetszését.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásSzeptember közepén szakértői szintű egyeztetésre kerül sor az Egyesült Államok és Kína között kereskedelmi kérdésekben, ahol előkészítik a két ország minisztereinek október eleji tárgyalását - jelentették be csütörtökön Washingtonban és Pekingben.
Szerző(k): Szabó Dániel