Bár a brit konzervatív párt jellemzően inkább igyekszik tartózkodni a megosztóbb kijelentésektől, az elnöki székért versenyben maradó indulók nagy előszeretettel támaszkodnak az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által is használt kultúrharcos retorikára. Egy hónap múlva dől el ki lép majd a botrányairól elhíresült – és miattuk lemondásba kényszerített – brit miniszterelnök, Boris Johnson helyébe. A választás a közeljövőben nagyban meghatározhatja a magyar kormány kapcsolatát a EU-t maga mögött hagyó Egyesült Királysággal.
Szerző(k): Sasvári MarcellHarminc évvel ezelőtt a kiskereskedelem alapelve az volt, hogy a fogyasztókat a lakóhelyükhöz közeli, helyi boltokkal vagy áruházakkal lehet elérni, ám ennek véget vetett az online kereskedelem megjelenése, ami lehetővé teszi a vásárlónak, hogy a világ túlsó végéről szerezze be, amit meg akar szerezni. Ezt a változás is követheti azonban egy újabb változás.
Szerző(k): Komócsin SándorOlyan sokat interneteznek a magyarok, hogy még az uniós átlagot is meghaladja a világhálót böngészők aránya. Már a háztartások 91 százaléka rendelkezik valamilyen internetes hozzáféréssel, de csak a nethasználók ötöde intézte a víz, gáz- vagy áramszolgáltatással kapcsolatos ügyeit a neten.
Szerző(k): Koncsek RitaGáz-riasztó fegyverek viseléséhez háromszázezer engedélyt kértek az elmúlt öt hónapban, gumilövedékes fegyverekből pedig már alig maradt a boltokban.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonOroszország lakói az ország egyes vidékein arra ébredtek a napokban, hogy eltűntetek a Samsung mobiltelefonjai az elektronikai boltok polcairól, miközben nem sokan vesznek arrafelé mostanában új telefont.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Ukrajna ellen indított orosz invázió kezdete óta Észak-Korea egymás után tette a gesztusokat a moszkvai vezetésnek, ami nem maradt válasz nélkül. A nemzetközi közösségből kitaszított két ország egyfajta Bonnie és Clyde párosként riogathatja a Föld bolygó többi országát a jövőben.
Szerző(k): Komócsin SándorMinden második OTP-s bankkártyás hagyott már ott boltot vagy szolgáltatót, mert nem engedték, hogy kártyával fizessen.
Szerző(k): Herman BernadettVisszaesett a hagyományos márkás termékek fogyasztása, a boltok saját márkás termékeit keresik inkább a vásárlók.
Szerző(k): Vámosi Ágoston