A március elején indult húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzések során 7,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatósági ellenőrök, a tavalyi 43 százalékkal szemben az idén az ellenőrzött üzletek 46 százalékában találtak szabálytalanságot - mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szerző(k): Inforádió, MTIEgyre szigorúbban alkalmazzák a korrupcióellenes törvényt az USA-ban, a jogszabálynak pedig magyar vonatkozásai is lehetnek – hívta fel a figyelmet Szecskay Ügyvédi Iroda.
Szerző(k): EconomxÁllami beavatkozásra lenne szükség az élelmiszer-kereskedelemben a kisebb mezőgazdasági termelők érdekében - jelentette ki Lázár János pénteken Földeákon. Uniós pénz osztanak majd élelmiszer-ipari fejlesztésekhez, termelési, termeltetési láncok kialakításához is.
Szerző(k): MTI-EcoKinyitnak az Uni Coop élelmiszerlánc üzletei a világörökségi területnek számító Tokaj-hegyaljai borvidék három településén, Sátoraljaújhelyen, Tarcalon és Szerencsen vasárnap - írta az Észak-Magyarország.
Szerző(k): MTIA magyar külgazdasági nyitás során érdemes Európában is gondolkodni - derült ki a HBLF kerekasztalán.
Szerző(k): Domokos LászlóJanuár óta nem szállít autót Oroszországba a rubel gyengülése miatt a negyedik legnagyobb dél-koreai autógyártó, a SsangYong. A cég ezt csütörtökön jelentette be. Egy nappal korábban a General Motors Co. jelezte, hogy a bizonytalan gazdasági helyzet és a romló értékesítési kilátások miatt határozatlan időre bezárja oroszországi összeszerelő üzemét.
Szerző(k): MTI-EcoHiába jelent meg a kormányrendelet a nyitva tartás engedélyezéséről, aligha lesz ebből még engedély - véli az OKSZ.
Szerző(k): EconomxA magyar internetező lakosság 40 százaléka vásárol magyar, illetve 16 százaléka külföldi oldalról, 2014-ben ez az arány még csak 32 százalék, illetve 12 százalék volt, összevonva a hazai netezők 42 százaléka szokott online vásárolni - derül ki a Gemius üzleti tanácsadó cég hétfőn közzétett felméréséből. 58 százalék a személyes kontaktus hiánya miatt nem vásárol weben keresztül.
Szerző(k): MTI