Svédország nyártól visszaállítja a 2010-ben megszüntetett sorkatonai szolgálatot, válaszul arra a fenyegetésre, amelyet Oroszország fegyverkezése jelent - jelentette be Peter Hultqvist védelmi miniszter.
Szerző(k): Domokos LászlóNémetország egyelőre nem tudja teljesíteni a védelmi kiadások növelésére tett vállalását, de a biztonság és a stabilitás ügyét nem is szabad csak a haderőre koncentrálva szemlélni, hanem figyelembe kell venni a többi között a menekültekre fordított forrásokat is - mondta Sigmar Gabriel német külügyminiszter szombaton az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
Szerző(k): Dzindzisz SztefanDonald Trump amerikai elnök pénteken látogatást tett a Boeing dél-karolinai üzemében, ahol a többi között azt kijelentette: \"Amerika arról szól, hogy megálmodunk dolgokat, majd megépítjük őket.\"
Szerző(k): Szepesi AnitaAmerikai sajtóhírek szerint a Pentagon a New York-i Trump-toronyban bérelne helyiséget Trump elnök személyes katonai kísérete tagjainak és felszereléseiknek, akkor, amikor az elnök éppen New Yorkban tartózkodik - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaTüzet nyitott, és súlyosan megsebesített egy francia katona a párizsi Louvre Múzeumánál pénteken egy késsel rátámadó férfit.
Szerző(k): Papp ZsoltA NATO kötelékében Németországban szolgálatot teljesítő negyven török katona kért politikai menedékjogot a német hatóságoktól - írta szombati számában a Der Spiegel című német hírmagazin.
Szerző(k): InforádióEddig két vasútvonalat vontak blokád alá a kelet-ukrajnai fronton korábban harcoló veterán katonák, hogy megakadályozzák a kereskedelmet Ukrajna és a szakadár területek között, pénteken pedig két újabb vonalon készülnek leállítani a teherszállító vonatokat - közölte Szemen Szemencsenko parlamenti képviselő, a Donbasz önkéntes alakulat volt parancsnoka a 112 ukrán hírtelevízióban.
Szerző(k): MTIHonvéd kadétképzés indul szeptemberben egy budapesti és egy szekszárdi iskolában. A Honvédelmi Minisztérium (HM) közlése szerint az új képzési forma bevezetése \"a haza védelmére kész felnövő generáció kinevelését\" szolgálja.
Szerző(k): MTI