katasztrófa

02.
07.
10:58
Néhány napig van esély túlélőket találni, ötezer fölött a halálos áldozatok száma

Néhány napig van esély túlélőket találni, ötezer fölött a halálos áldozatok száma

Megérkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata Törökországba, és hamarosan újabb magyar szakemberek utaznak a földrengés sújtotta területekre, hogy segítsék a túlélők utáni kutatást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Emellett kedd reggel mentőcsapatot indított a Katolikus Karitász Törökországba a Budapest Önkéntes Mentőszervezet Egyesület és a Budapesti Tűzoltó Szövetség önkéntes tűzoltóinak közreműködésével. Törökországból és Szíriából összesen több mint ötezer halálos áldozatról adtak hírt.

Szerző(k): Varga Csenge
02.
07.
08:58
Több mint négyezer áldozata van a földrengésnek, otthontalanná vált nyolcezer ember

Több mint négyezer áldozata van a földrengésnek, otthontalanná vált nyolcezer ember

Törökországból 2921 áldozatot jelentettek, míg Szíriában legalább 1444 elhunytról lehet tudni a hétfői súlyos károkat okozó földmozgás után. Akár két-három évig is tarthatnak az utórengések a hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó földmozgás után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják a 6-os erősséget – mondta Tóth László szeizmológus kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Szerző(k): Varga Csenge
02.
06.
14:15
Kitört a pánik, az olajexportot is megakasztotta a török-szír földrengés

Kitört a pánik, az olajexportot is megakasztotta a török-szír földrengés

Újabb földrengés rázta meg Törökországot azt követően, hogy hajnalban hatalmas földmozgás ébresztette a török-szír határ közelében élőket. A török oldalon pánikszerűen menekülők közben a mentőcsapatok munkáját is akadályozzák.

Szerző(k): Economx
01.
25.
07:29
Mindjárt itt a végítélet: már csak 90 másodpercünk maradt

Mindjárt itt a végítélet: már csak 90 másodpercünk maradt

Másfél perc és éjfélt üt az óra: az emberiség még sohasem volt ilyen közel a globális kataklizmához. Legalábbis a tudósok szerint.

Szerző(k): Hegedűs Szabolcs
01.
08.
09:25
Tavaly 92-en haltak meg lakástűzben

Tavaly 92-en haltak meg lakástűzben

2022-ben összesen 7414 lakástűz keletkezett, 228-cal több, mint 2021-ben, ami 3 százalékos emelkedést jelent. Az év folyamán 102 ezer négyzetméternyi épített terület égett le, 19 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - tájékoztatott a katasztrofavedelem.hu

Szerző(k): Economx
01.
05.
13:09
Lecsapott a klímakatasztrófa Európában

Lecsapott a klímakatasztrófa Európában

A rekordmeleg év végi időjárás megtette nem kívánt hatását az európai síterepeken. Az alacsonyabb helyeken alig, vagy egyáltalán nincs hó, és nő a balesetveszély. A megnyugvásra várni kell.

Szerző(k): Economx
01.
01.
11:49
137-szer vonultak a tűzoltók szilveszterkor

137-szer vonultak a tűzoltók szilveszterkor

Az év utolsó napján 197 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 137 eset igényelt tűzoltói beavatkozást - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Szerző(k): Gecsei Ádám
12.
11.
19:42
Több mint ezer sertés lelte halálát a pusztító tűzben

Több mint ezer sertés lelte halálát a pusztító tűzben

Kigyulladt egy állattartó telep egyik épülete a Bács-Kiskun megyei Városföld határában vasárnap.

Szerző(k): Economx
12.
06.
17:30
Katasztrófa fenyegetett a leállított Dunaferr-gyárban

Katasztrófa fenyegetett a leállított Dunaferr-gyárban

Interjút adott a múlt héten leállított dunaújvárosi vasművet üzemeltetőjének, a Dunaferr RMS és HR-nek az igazgatója. Elmondta: csak a kormány gyors beavatkozása előzött meg egy súlyos katasztrófahelyzetet a létesítményben.

Szerző(k): Bereznay István