Nem kérdés, hogy a nemzeti összetartozás minden magyarra vonatkozik - mondta a főpolgármester.
Szerző(k): EconomxA Lánchíd autómentessége mellett érvelt az LMP országgyűlési képviselője szombaton, a kerékpározás világnapján Budapesten.
Szerző(k): EconomxMásfél hónappal a tervezett határidő lejárta előtt, ősz helyett már nyáron befejeződik a Lánchíd felújítása – jelentette be hivatalos közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.
Szerző(k): EconomxA fővárosi önkormányzatnak tavaly körülbelül 868 millió forint bevétele származott a parkolásból, miközben egyetlen kerületben is ennél lényegesen magasabb összeg folyik be. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén kevesellte az összeget.
Szerző(k): EconomxAz ellenzéki frakcióvezetők elfogadták, a kormánypárti képviselők pedig nemmel szavaztak az agressziót elítélő közös elvi állásfoglalásra.
Szerző(k): Varga CsengeIsmét fellángolt a Római-part árvízvédelméről folyó, évtizedek óta húzódó vita azt követően, hogy a Karácsony Gergely főpolgármester vezette fővárosi önkormányzat megváltoztatta a védmű nyomvonalát, amely így nem a Duna partján, hanem a folyótól távolabbi nyomvonalon épülne meg. A beruházás kezdete Brüsszelen múlik.
Szerző(k): Nagy KristófMájus végén nyújtja be a főváros a szolidaritási hozzájárulás rá kiszabott idei összegének csökkentéséért a keresetét a Fővárosi Törvényszékhez – közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
Szerző(k): Varga CsengeKarácsony Gergely új zebrák kialakítását jelentette be közösségi oldalán. Némelyik gyalogátkelő a város szokatlanabb pontjára kerül, de lesz új zebra a legforgalmasabb belvárosi csomópontokon is.
Szerző(k): Varga Csenge