A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. 15 Budapest környéki település lakóit kéri, hogy korlátozzák az ivóvíz felhasználását.
Szerző(k): EconomxA korábbi főpolgármester szerint Karácsony Gergelynek sem lenne dicsőség, hogy az egyesített főváros 150 éves fennállása óta először az ő regnálása idején dőlne be Budapest. Hozzátette, azt azonban nem tudja, mennyire igaz a közvetlen csődveszély. Úgy látja, a jelenlegi városvezetés nem a matematika szabályai szerint bánik a számokkal.
Szerző(k): EconomxA főpolgármester már tud a "háborúról", az önkormányzatnál tisztában vannak a taxisok között kialakult vitával.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaJótékony célokra fordítja a főváros vezetése az összeget, amely a Lánchíd díszes, a felújítással ugyanakkor feleslegessé vált, így elárverezett kandelábereiből jön össze.
Szerző(k): EconomxHogyha az állam épít két metrót, akkor velem lehet beszélgetni az olimpiáról – ígérte meg Karácsony Gergely.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaEzzel nemcsak a BKK közlekedésszervezői feladatkörét nyirbálta meg a Városháza, hanem az eddigi tulajdonosi viszonyokat is felszámolta. Azt nem nevesítették, hogy melyik cég vinné a jövőben a taxiszolgáltatás felügyeletét.
Szerző(k): EconomxA szombat hajnali Árpád hídon történt baleset részleteiről nem tudott beszámolni az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője, egyelőre a nyomozás folyik. Súlyos jogsértés történt, aminek fatális lett a kimenetele – közölte Óberling József rendőr ezredes.
Szerző(k): EconomxElárverezik a felújított Lánchíd díszes utcai világítóoszlopait: a legdrágább lámpatest kikiáltási ára 1,1 millió forint, a legolcsóbbé 675 000 forint + áfa. Ugyan utóbbi rövid és díszítéshiányos kandeláber.
Szerző(k): Hercsel Adél