A bankszövetség áll elébe minden vizsgálatnak, meggyőződésük szerint piaci indokok járultak hozzá a forintkamatok emeléséhez − nyilatkozta Kovács Levente. A bankszövetség főtitkára szerint korábban ők javasolták a kormányzatnak a devizahitelesek megsegítését célzó feltételek tágabb értelmezését, ám tanácsukat nem fogadták meg − ennek nyomán kell folyamatosan módosítani a végtörlesztési törvényt.
Szerző(k): Nagy László NándorA Gazdasági Versenyhivatal szerint feltehető, hogy a budapesti transzportbeton gyártó és értékesítő vállalkozások, valamint jogelődjeik igazgatói és kereskedelmi vezetői 2005. és 2007. között rendszeresen tartottak a piaci árszint megtartására irányuló tárgyalásokat.
Szerző(k): NAPIVersenyfelügyeleti eljárást kezdett az IBM, az SAP Hungary Kft. és az ISH Kft. kartellgyanús összejátszása miatt a Gazdasági Versenyhivatal - közölte az Index.
Szerző(k): Kolozsi Pál