A különutas járványkezeléséről híres Svédország sem kísérletezik tovább és szigorításokról döntött a kormány. Ha nem javulnak az adatok, akkor hamarosan kijárási tilalmat is életbe léptetnek az ország egyes részein.
Szerző(k): Szabó DánielA NASA és több amerikai kormányszerv az 1960-as évek elejét azzal töltötte, hogy kidolgozzon egy olyan karanténrendszert, amelyik meggátolja, hogy egy a Holdról behurcolt baktérium, vírus vagy gomba elpusztítsa az emberiséget egy halálos járvánnyal. Létrehoztak egy labort, ahonnan csak azok a kórokozók nem szökhettek meg, amik amúgy is azonnal meghaltak volna földi körülmények közepette. Ráadásul eközben kitört a hongkongi influenzajárvány, ami milliók halálát okozva terjedt el a világban. Mégis a NASA balul sikerült óvintézkedései azok, amelyek a legnagyobb hatással voltak a koronavírus-járvány elleni védekezés szabályaira.
Szerző(k): Szabó DánielRománia ismét karanténkötelezettséget vezetett be a Magyarországról és másik 66 - járványügyi szempontból magas kockázatúnak minősített - országból érkező utasok számára, kivételt képeznek azok, akik az utóbbi három hónapban átestek a fertőzésen, vagy már megkapták a koronavírus elleni oltás mindkét adagját.
Szerző(k): Domokos LászlóA járványügyi helyzet hatására egyre többen fontolják meg a kutyatartást, azonban már az első időszaktól kezdve érdemes a kedvencet tudatosan nevelni, hogy megelőzzük a problémák, köztük a szökések és szeparációs szorongás kialakulását. Vámosi-Nagy Nóra, a Hozz ki többet a kutyádból vezető oktatója megosztott néhány hasznos tanácsot azzal kapcsolatban, hogy mire érdemes odafigyelni a befogadást követően.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz új koronavírus brazíliai és angol mutációjának gyors terjedése miatt hétfőtől két hétre karantén alá helyezik Perugia és Terni város térségét, miközben Bolzano ismét vörös, vagyis kiemelten veszélyes zónába kerül át - közölték az egészségügyi hatóságok vasárnap.
Szerző(k): Szepesi AnitaMarek Krajcí szlovák egészségügyi miniszter szerint a jelenlegi intézkedések nem elegendőek, szigorodhat a lockdown. Elképzelhető, hogy a lakosságnak sms-ben kell majd engedélyt kérnie a lakásuk elhagyására.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA koronavírus-járvány terjedését fékező korlátozások miatt romlott a német fogyasztók hangulata januárban, már a negyedik egymást követő hónapban a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet kedden közölt felmérésének tanúsága szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielOtthoni karanténba vonult vasárnap az Airbus európai repülőgépgyártó vállalat mintegy ötszáz dolgozója Hamburgban, mert a cég helyi üzemének 21 munkatársát pozitívan tesztelték koronavírusra.
Szerző(k): Rácz Gergő