Torlódás alakult ki a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán szombat reggel, intenzív a forgalom a kiszombori és a nagylaki közúti határátkelőhelyen is Románia irányába. Két-három órás várakozásra lehet számítani - közölte a rendőrség a honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaKevés kivételtől eltekintve Budapesten szinte mindenhol ingyen meg lehet majd állni autóval. Egészen a jövő év legelejéig lesz így a parkolás a fővárosban.
Szerző(k): Szabó DánielHuszonegy adventi vásárban jártak a decemberi ellenőrzéssorozat első két hetében a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai. Kicsin múlott, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt évzáró vizsgálat minden árusítóhelyet "patyolattisztának" találjon. "Mindössze három próbavásárlás tárt fel jogsértéseket, a hagyományos üzletek ennél sokkal több okot szolgáltattak a helytelenítő homlokráncolásra" - közölte az ITM az MTI-vel pénteken.
Szerző(k): Szabó DánielA csomagszezon hajrájában mindenki, aki hadra fogható, feldolgoz vagy kézbesít a Magyar Postánál. Nem ritka, hogy adminisztratív munkakörben dolgozók és vezetők állnak be a legerősebb napokon segíteni a kézbesítésben.
Szerző(k): Tér DiánaBár 24-én délután 2-ig nyitva lehetnének, 12-kor bezárnak a legnagyobb boltláncok üzletei.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Maci Pékség bolti eladót kereső hirdetése még mindig ott virít az uniós foglalkoztatási portálon. A láncok álláshirdetéseinek száma nem csökkent, így 2022 is munkaerőhiánnyal indul a boltos világban.
Szerző(k): Molnár CsabaA magyar autósok 21 százaléka indul 150 kilométernél hosszabb útra idén karácsonykor, hogy meglátogassa a családját, ezért ilyenkor az autó műszaki állapotát is érdemes alaposan felmérni, de kevesen terveznek rutinellenőrzést.
Szerző(k): Tér DiánaA 2000 és 2010 között születettek 60 százaléka az interneten szerezné be az ajándékokat.
Szerző(k): Tér Diána