A monetáris tanács jegyzete szerint ellenszavazat sem volt a kamatdöntő ülésen.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarországon 24 százalékkal nőhet az idén a fizetésképtelenségi eljárások száma - mondja Merész István, az Allianz Trade magyarországi igazgatója. A háború, a magas kamatok és az olyan események, mint a Sberbank csődje is nehezíti a hazai cégek életét, nemcsak azokét, amelyeket közvetlenül érintenek ezek a fejlemények, de azokét is, amelyek beszállítóként várnak tőlük a számláik kifizetésére.
Szerző(k): Herman BernadettAz Európai Központi Banknak idén akár háromszor is kamatot kellene emelnie az infláció leküzdése érdekében - mondta Robert Holzmann.
Szerző(k): Rácz GergőAz ukrajnai háború okozta zavarok, amelyek csak erősítették az inflációs nyomást most már erősen fenyegeti a bankok működését. Az eszközvásárlási programok leállítása, a kamatemelések elapasztják a pénzbőséget, a nagyobb pénzintézetek pedig aggódhatnak.
Szerző(k): Szabó DánielA cseh jegybanki tanács az eddigi 5 százalékról 5,75 százalékra emelte az alapkamatot - közölte csütörtökön Markéta Fischerová, a jegybank szóvivője. Az alapkamat 1999 óta most a legmagasabb - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA várakozásoknak megfelelően egy százalékra, tizenhárom évi csúcsra emelte alapkamatát a Bank of England.
Szerző(k): Domokos LászlóMeglepetésszerű ülést tartott az indiai jegybank kamatdöntő bizottsága, amely megemelte az irányadó kamatot a magas infláció miatt. A repókamatot 40 bázisponttal 4,4 százalékra emelték azonnali hatállyal.
Szerző(k): Szász PéterGyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. A jegybanki irányadó kamat piaci várakozásoknak megfelelő megemelése átmenetileg erősítette kissé a forintot - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika