Londoni pénzügyi elemzők szerint sem a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén, sem a belátható előrejelzési távlatban nem várható a 0,90 százalékos alapkamat módosítása, és egyelőre az enyhe monetáris alapállás marad érvényben.
Szerző(k): MTIA jegybank monetáris tanácsának tavaly decemberi kamatdöntő ülésén a tanácstagok egyetértettek abban, hogy a három hónapos betét 2017. első negyedév végi állományának 750 milliárd forintban korlátozása a monetáris kondíciók kismértékű lazítását jelenti - olvasható a monetáris tanács december 20-i üléséről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán megjelent rövidített jegyzőkönyvben. Az MNB előrejelzése szerint az infláció 2018 első felében éri el az árstabilitásnak megfelelő 3 százalékos értéket.
Szerző(k): MTIA Fed decemberi kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve szerint az amerikai gazdaság növekedésének gyorsuló üteme a kamatemelések ütemezését is felgyorsíthatja.
Szerző(k): MTI-EcoAz MNB monetáris tanácsa (MT) megítélése szerint 2016 végétől folytatódik a magyar gazdaság élénkülése. A gazdaságban továbbra is vannak kihasználatlan kapacitások, ugyanakkor a hazai reálgazdasági környezet dezinflációs hatása előretekintve fokozatosan megszűnik. Az előrejelzési időszakban az infláció emelkedik, és 2018 első felében eléri a jegybanki célt - olvasható a mai kamatdöntés után kiadott közleményben.
Szerző(k): EconomxAz MNB monetáris tanácsa (MT) döntése szerint maradt a 0,9 százalékos kamat a három hónapos MNB-betétnél.
Szerző(k): EconomxNem változtatott monetáris politikáján a japán jegybank, de kedvezőbb képet vázolt fel a gazdaságról, amivel erősítette azon nézeteket, hogy a jövőben nem csökkenti, hanem emeli a kamatokat.
Szerző(k): MTILondoni pénzügyi elemzők szerint eldöntött ténynek tekinthető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésén a 0,90 százalékos alapkamat nem változik, de az MNB a betéti eszközben elhelyezhető kereskedelmi banki likviditástömeg felső összeghatárának csökkentésével tovább lazíthatja a monetáris kondíciókat. Egyes citybeli vélemények szerint a gyorsuló infláció és a forint legutóbbi gyengülése miatt még ez sem várható teljes bizonyossággal.
Szerző(k): MTIKétnapos ülést tart az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatalakító testülete, a nyíltpiaci bizottság, amely a tanácskozás befejeződése után, közép-európai idő szerint szerda este nyolc órakor hozza nyilvánosságra döntését. A piacok egybehangzóan arra számítanak, hogy hónapokig tartó hezitálás után a Fed ezúttal emeli - 25 bázisponttal, 0,50-0,75 százalékra - az irányadó kamatsávot.
Szerző(k): MTI