A cseh jegybank 0,5 százalékról 0,75 százalékra emelte az alapkamatot csütörtökön, a cseh gazdaság gyors erősödése miatt - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyVáltozatlan szinten, 1,50 százalékon tartotta az irányadó kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank-rendszer, a Federal Reserve (Fed) monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaUtoljára vesz részt elnökként a világ egyik legbefolyásosabb pénzügyi testületének ülésén Janet Yellen, a Fed első embere. Első női Fed-elnökként kifejezetten sikeres négy évet tudhat maga mögött, Trump azonban szakítva a hagyományokkal nem engedte meg, hogy folytassa.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton csütörtöki ülésén - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelySzerda este hozták nyilvánosságra a Fed kamatdöntő testületének decemberi üléséről készült jegyzőkönyvet. Ebből kiderül, hogy a jegybankárok korántsem annyira optimisták az adóreform kedvező hatásait illetően, s attól tartanak, hogy a pluszpénz nem beruházásokba, a gazdaság élénkítésébe fog folyni, hanem a cégek egyszerűen visszafizetik belőle adósságukat és saját részvényeikre költik azt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA vártnak megfelelően változatlanok hagyta a kamatokat az MNB. A piaci elemzők szerint a következő hónapokban is marad a laza monetáris politika.
Szerző(k): Domokos LászlóLondoni elemzők várakozása szerint a keddi kamatdöntő ülésen nem módosítja a 0,90 százalékos alapkamatot az MNB monetáris tanácsa (MT). Egyesek szerint jövőre a monetáris politika feszesebbé válhat.
Szerző(k): Domokos LászlóA laza monetáris kondíciók tartós fennmaradására számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén a várakozásokkal összhangban nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem, bejelentett azonban két új nem-konvencionális eszközt, amelyek hatására csökkenhetnek a hosszabb hozamok.
Szerző(k): Szász Péter