Magasabb lett a vártnál az amerikai inflációs adat, és ugyan önmagában nem tűnik soknak a 3,1 százalék, a piac mégis csalódott, mert így nem számíthatnak már közeli kamatcsökkentésre.
Szerző(k): EconomxMivel az áremelkedés üteme jövőre tovább mérséklődik, ezért az Európai Központi Bank meg fogja lépni a kamatcsökkentést.
Szerző(k): Zádori BenceA múlt heti pénzpiaci megnyugvást követően, melynek során a forint árfolyama visszanyerte az erejét, a héten ismét elromlott a hangulat.
Szerző(k): Fellegi TamásIsmét csökkenni fog a PMÁP, az inflációkövető állampapír kamata az első kamatfizetési periódusban, február 8-ától, csütörtöktől. Előtte azonban még a magasabb kamat érvényes, addig célszerű megvenni.
Szerző(k): Fellegi TamásMár az amerikai jegybank is megnyertnek tekinti az infláció elleni háborút.
Szerző(k): EconomxNagyon sok volt az eurónkénti 10 forintos zuhanás a hazai fizetőeszköznek egy hét alatt, így most akkorát pattant, hogy a felét már le is dolgozta. Vége a cicaharcnak, a jegybank éber, a piac megnyugszik.
Szerző(k): Fellegi TamásAz MNB mai kamatdöntését Virág Barnabás, a jegybank alelnöke indokolta sajtóbeszélgetés keretében. A várt 100 bázisponttal szemben 75 bázispontos csökkentés fő oka a hazai pénzpiacon múlt hét óta mutatkozó változékonyság.
Szerző(k): Fellegi TamásA Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntő ülésén csak 75 bázisponttal mérsékelte az alapkamatot a várt 100 bázispont helyett, így az kereken 10 százalék lett.
Szerző(k): Fellegi Tamás