Súlyos gazdasági visszaélésekre, gyanús számlákra és kifizetésekre, haveri kapcsolati rendszerben működő megbízásokra derült fény a BKIK belső átvilágítása során. A szervezet régi és új vezetése egyaránt érintett.
Szerző(k): Szakonyi PéterMintegy ötven magyar vállalat megalapította csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-orosz tagozatán belül a Paks szekciót Budapesten - értesült az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kormányzat és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) a jövőben is folytatni kívánja a 2010-ben megkezdett párbeszédet és együttműködést, ezért az idén megújítják a korábban kötött stratégiai partnerségi megállapodást - közölte Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szerző(k): MTITöbb mint hatszázezer vállalkozás fizette be eddig az idei ötezer forintos kamarai hozzájárulást, 55 ezer gazdasági szereplőtől ugyanakkor még mindig nem érkezett meg az összeg – tudta meg a Magyar Idők a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától (MKIK).
Szerző(k): EconomxLegalább még egy évet várni kell arra, hogy az ügyvédi irodáknak ugyanúgy kötelező legyen nyilvánosságra hozniuk a pénzügyi beszámolóikat, mint a gazdasági élet más szereplőinek.
Szerző(k): InforádióAz Országgyűlés december 13-án megszavazta, hogy az ismételt jogsértés esetében a legkisebb fogyasztóvédelmi bírság 200 ezer forint lehet a webáruházakban, miközben más boltokban az alsó határ csak 15 ezer forint. Az ötletet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara adta - írja a blokkk.com.
Szerző(k): EconomxA brit gazdaság az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás óta a vártnál jobb növekedési teljesítményt mutatott, de ez a lendület nem lesz tartós az uniós tagság megszűnéséhez vezető folyamat bizonytalanságai miatt - áll a brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) hétfőn ismertetett új, felülvizsgált előrejelzésében.
Szerző(k): MTIA kormány és az MKIK közösen dolgozik a magyar gazdaság erősítésén - állapította meg Kövér László az Országgyűlés elnöke és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a kamara tisztújító küldöttgyűlésén csütörtökön, ahol újabb négy évre Parragh Lászlót választották elnöknek.
Szerző(k): MTI