A gyorsan változó környezetben érdemes szakértőt bevonni a családi vagyon hosszú távú tervezésének kérdéseibe - mondta Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke az M1 csatornán vasárnap.
Szerző(k): Szabó DánielA versenyszférában az idei átlagos béremelés mértéke várhatóan meghaladja majd az év végén megkötött megállapodásban foglalt nyolcszázalékos bérajánlást, és két számjegyű béremelés lehet 2019-ben is - mondta a Magyar Időknek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A lapnak nyilatkozó szakszervezeti vezetők szintén tíz százaléknál nagyobb mértékű béremelésekben bíznak a most folyó vállalati bértárgyalásokon.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz ideihez hasonló, 6-8 százalékos béremelésre számítanak 2019-ben Magyarországon a külföldi cégvezetők, a mérték egyelőre nem befolyásolja a megkérdezettek beruházási terveit, Magyarország még mindig az egyik legvonzóbb befektetési célpont a munkaerőköltség alapján az Európai Unióban - mondta Dirk Wölfer a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) kommunikációs osztályvezetője a Kienbaum Consultants International tanácsadó céggel a bérezésről közösen készített tanulmány alapján
Szerző(k): Domokos LászlóÚj alelnököt választott kedden a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), szerdán pedig bejelenti lemondását a szervezet elnöke. Váltott szereplőkkel folytatódik a kamarai valóságshow.
Szerző(k): Szakonyi PéterAlelnökké választhatják kedden Nagy Eleket a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) küldöttgyűlésén. Ha ez megtörténik, lemond a jelenlegi elnök Csoltó Gábor, aki idén júniusban vette át a vezetést. Tovább folytatódik a szervezetben évek óta tartó vezetési válság.
Szerző(k): Szakonyi PéterAz Osztrák Gazdasági Kamara szerint az idegenforgalomban továbbra is hatalmas a munkaerőhiány, jelenleg 9 ezer állás betöltetlen. A megoldást szerintük a külföldiek munkavállalásának könnyítése jelentheti, a szakszervezetek tiltakoznak. Már a legforgalmasabb síhüttékben is a szabadnap bevezetését tervezik.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNemzedékváltás váltást hozhat a budapesti ügyvédi kamara hétvégi választása. Az új elnök ugyanis még ötven év alatti, ráadásul jórészt ez a korosztály képviselteti magát a megválasztott testületekben is.
Szerző(k): Szakonyi PéterA magyarországi német társaságok jelenleg kevésbe optimisták a magyarországi gazdasági helyzetet illetően, mint fél évvel ezelőtt. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) aktuális felmérése egybecseng azon előrejelzésekkel, miszerint jövőre lassulhat a magyar gazdaság növekedési üteme - adta hírül a kamara.
Szerző(k): Domokos László