A szakközépiskolai végzettséggel rendelkező pályakezdők átlagosan havi bruttó 118 ezer forintot keresnek, ami messze elmarad az országos 221 ezer forintos átlagfizetéstől, valamint 50 százalékkal alacsonyabb a diplomás pályakezdők fizetésénél - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb adataiból.
Szerző(k): MTI-EcoMegtört egy évek óta tartó tendencia, a gyermeket nem nevelő háztartások fogyasztása 2012-ben nagyobb mértékben csökkent (-3,7 százalék), mint a gyermekeseké (-2,3 százalék). Ez elsősorban a gyermekek után járó adókedvezmények bevezetésének tulajdonítható.
Szerző(k): NAPIDunaújváros, Budapest és Paks a legtisztább a feketegazdaság szempontjából, a legmagasabb a feketegazdaság aránya a viszonylag tehetős vidéki városokban, illetve különösen Bács-Kiskun megyében – derül ki a MKIK GVI feketegazdaságot kutató tanulmányából.
Szerző(k): Papp ZsoltA költségvetési hiány csökkentése érdekében Montenegró plusz adót vet ki az átlagot meghaladó keresetekre.
Szerző(k): Barabás T. JánosFélmillió külföldön dolgozó magyar után éves szinten több száz milliárd forint adó nem folyik be a költségvetésbe, a teljes kiesés pedig ezermilliárdokban mérhető.
Szerző(k): F. Szabó EmeseJövőre jelentős mértékben, 554 euróval emelkedik az egy főre jutó elkölthető jövedelem Németországban a GfK piackutató intézet tanulmánya szerint.
Szerző(k): MTI-EcoUkrajnában, Oroszországban és Törökországban 8-10 százalékos béremelés várható jövőre, míg az európai átlag 3,3 százalék lehet. Ázsiában és a Közel-Keleten bőven az inflációt meghaladó pluszt kaphatnak a bérből élők - a magyarországi növelés valószínűleg nem éri ezt a szintet.
Szerző(k): NAPIMég mindig Észak-Amerikában keresnek a legjobban, a bruttó átlag órabér 26,8 dollár. A legrosszabbul az óránként 7,4 dollárt kereső dél-amerikaiak járnak.
Szerző(k): Szabó Márta