Stagnáltak a személyi kiadások az Egyesült Államokban áprilisban, a keresettel rendelkezők ugyanis visszavettek az autóvásárlásból és nagyobb hangsúlyt fektettek a megtakarításokra, miközben nőttek a személyi jövedelmek.
Szerző(k): MTI-EcoAz orosz GDP csökkenésével együtt felgyorsult a lakosság reáljövedelmének zuhanása is.
Szerző(k): Barabás T. JánosIdén január–februárban 3,7 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): EconomxHárom százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezetek körében. Eközben az infláció 0,2 százalékkal csökkent 2014-ben.
Szerző(k): EconomxAz OECD szerint a politikusoknak olyan intézkedésekre kellene összpontosítani, amelyek a gazdasági növekedés ösztönzése mellett a jövedelmek fairebb elosztáshoz is hozzájárul. Magyarország komoly reformokat hajtott végre, most a hangsúlyt a termelékenység javítására kell helyezni - véli Cséfalvay Zoltán, a magyar állandó képviseletének vezetője.
Szerző(k): MTI, EconomxA bruttó átlagkereset a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a megfigyelt nonprofit szervezetek körében 234 400 forint volt január-októberben, 2,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Szerző(k): MTI-EcoA szeptemberi stagnálás után októberben 0,2 százalékkal emelkedtek a lakossági személyes kiadások az Egyesült Államokban, míg a jövedelmek 0,2 százalékos növekedése megegyezett az előző havi bővülési ütemmel. Az egyik alapvető inflációs mutatóban figyelemre méltó eredmény született, igaz ez még semmiképpen sem gyakorol érdemi befolyást a Fed döntéshozatalára.
Szerző(k): portfolio.huTavaly is Budapesten volt a legmagasabb a magánszemélyek által bevallott átlagjövedelem, 228 941 forint, míg a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Beregben, 132 309 forint, 171 590 forintos országos átlag mellett - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból.
Szerző(k): MTI-Eco