Magyarországon tovább nőtt a koronavírus-fertőzöttek és a halálos áldozatok száma a legfrissebb adatok szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóHorvátország teljesen megnyitja határait Szlovénia, Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Németország állampolgárai előtt - jelentette be Andrej Plenkovic miniszterelnök a kormány csütörtöki ülésén.
Szerző(k): Domokos ErikaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 150 millió forint egyszeri megtakarítást, éves költségvetésének 6 százalékát utalja át a központi költségvetésbe, hogy hozzájáruljon a veszélyhelyzet gazdasági kárainak enyhítéséhez, és a magyar gazdaság újraindításához - nyilatkozta az MTI-nek a GVH elnöke, Rigó Csaba Balázs, aki arról is beszélt, hogy a hivatal az idén a tavalyinál több feladatot vállalt, kevesebb pénzből, takarékosabb gazdálkodással.
Szerző(k): Domokos ErikaNovemberben nem csak az Egyesült Államok, de áttételesen a világpolitika sorsa is hosszú időre eldőlhet. Egyetemi professzorok szerint Európa a koronavírus-járvány egészségügyi oldalát jobban kezelte, mint Amerika, de most is az USA-nak van nagyobb esélye arra, hogy gazdaságilag hamarabb talpra tudjon állni. Viszont ha nincs kiegyezés arról, miként lehet közösen rendezni a közösség sorsát, akkor az Európai Unió jövője általában is megkérdőjelezhető.
Szerző(k): Rácz GergőÚjra két számjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch csoport Magyarországon az autóipari megrendelések jelentős csökkenése ellenére; jelenleg a gyártási kapacitások fokozatos növelésére készülnek - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelySzlovákiában sokan követelik, hogy a vasárnapi boltzárat a járvány lecsengése után is tartsák fenn, ám messze nem csak a kereskedelemben dolgozókat érinti a hét végi munkavégzés.
Szerző(k): Barabás JúliaLehetséges, hogy a világ kormányai és jegybankjai óvatlanul fogtak bele a koronavírus-járvány miatt kitört gazdasági válság kezelésébe, aminek hosszabb távon katasztrofális következményei lehetnek - állítja egy szakértő, akit jó jósnak tartanak.
Szerző(k): Komócsin SándorHolnaptól az éttermek belső helyiségeiben is lehet tartózkodni Budapesten, az ott dolgozóknak kötelező maszkot viselniük. Magyarországon hasonlóak a halálozási mutatók, mint a környező országokban. Újrafertőződésről nem tudnak, az új terápiás protokoll szerint pedig a magyar betegek már nem kapnak klorokint és hidroxiklorokint - hangzott el többek között az operatív törzs mai tájékoztatóján.
Szerző(k): Szepesi Anita