Belgiumban a szakértők előrejelzései szerint pár hét múlva már nem lesz a koronavírus-járványhoz köthető haláleset - írta hétfőn a helyi sajtó.
Szerző(k): Szepesi AnitaA dexametazon nevű szteroid alacsony dózisokban való alkalmazása komoly áttörést jelenthet a koronavírus elleni küzdelemben, miután súlyos, életveszélyes állapotban lévő betegek állapotán is javít - írja a Qubit.
Szerző(k): Szepesi AnitaA márciusi mélypont óta azok a részvények mentek nagyobbat az amerikai tőzsdéken, amit inkább a magánszemélyek vásárolnak. A kisbefektetők egy teljesen új csoportja szállt be a karantén hetei alatt a tőzsdézésbe, azonban ezek a korona-tőzsdézők eddig igazán csak az emelkedést ismerték meg a piacon.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTöbb mint 600 ezerrel csökkent a fizetett alkalmazottak száma a brit vállalati szektorban a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások márciusi bevezetése óta, a betölthető állások száma pedig rekordütemben esett - közölte keddi összesítésében a brit statisztikai hivatal (ONS).
Szerző(k): Szabó DánielKétmillió dollárnyi korrupciós pénz landolt egy magyarországi bankszámlán. Az Interpol is nyomozni kezdett az ügyben, hogy Zimbabwéból egy albán férfin keresztül mégis hogyan került épp ide a vagyon.
Szerző(k): Szabó DánielKedd reggelre újabb két idős beteg is belehalt a SARS-CoV-2. vírus okozta fertőzésbe. Tizenhét magyar van lélegeztetőgépen - írja a kormányzati tájékoztató oldal.
Szerző(k): Szabó DánielVilágszerte 8 018 742 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 433 406, a gyógyultaké pedig 3 844 407 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítése szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA világ nagy része karanténban töltötte az elmúlt hónapokat, ami teljesen megváltoztatta az emberek munkához való hozzáállását. A gazdasági élet érdekében ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy az irodaházakba előbb vagy utóbb visszatérjen az élet. Vajon az egyre népszerűbb okosirodák segíthetnek-e biztonságosabbá tenni a munkahelyeket, s ha igen, milyen áron - teszi fel a kérdést a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda.
Szerző(k): Szepesi Anita