A koronavírus-válság kezelése ízelítőt adott a briteknek abból, milyen esélyekkel játszhatja be országuk a nemzetközi játékteret független országként. Érzékelhették, hogy ezen a pályán nagyon nagy erők vívják harcaikat a dzsungel törvényei alapján.
Szerző(k): Komócsin SándorAz a fajta fertőzöttség, amelyet Kínában, New Yorkban vagy Olaszországban láthattunk, ide nem ért el. Ez nem egy magyar sajátosság, nem a politika érdeme, a teljes régiónkra igaz, hogy időben tudtunk fellépni a megfelelő intézkedésekkel - mondta Kemenesi Gábor virológus a Pesti Hírlapnak.
Szerző(k): Domokos LászlóTovábbra sem mutat számottevő lassulást a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, az előző napi rekord növekményhez képest szombatra ugyan kevesebb, de így is a korábbiakhoz mérten kiugróan nagy számú új beteget jelentettek - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
Szerző(k): Domokos LászlóRomániában még nem oldottak fel minden korlátozást, amit a koronavírus-járvány miatt bevezettek, de a konditermek szerelmesei már újrakezdhették edzéseiket.
Szerző(k): Barabás JúliaPénteken újra száz felett volt a új koronavírus-fertőzések száma Csehországban - írja az MTI az a cseh egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva.
Szerző(k): Csernátony CsabaA napokban életmentőnek kikiáltott dexametazon egyelőre csak annyira tekinthető csodaszernek, mint a favipiravir vagy a remdesivir - mondta Jakab Ferenc, a víruskutató akciócsoport vezetője az InfoRádiónak.
Szerző(k): Csernátony CsabaMindössze 5 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4086 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Szerző(k): Csernátony CsabaA járvány negatív hatásainak kezelésére, a gazdaságfelpörgetésére létrehozott gazdaságvédelmi alapban 2500 milliárd forint lesz - mondta Varga Mihály a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A pénzügyminiszter beszélt a 13. nyugdíjról is, a teljes összeget csak évek múlva kapják meg az érintettek.
Szerző(k): Csernátony Csaba