Bár Magyarországon nőtt a munkanélküliség, a nyugati országrészben még még mindig szükség van külföldi vendégmunkásokra, akiknek gondot okozhat a határ átlépése.
Szerző(k): Komócsin SándorKözel 2 milliárd forintot ad a kormány panzióépítésre - közölte hétfőn a Pénzügyminisztérium. Egy-egy nyertes pályázó 60-300 millió forintot kaphat.
Szerző(k): Csernátony CsabaÖsszesen több millió forint büntetést szabott ki a rendőrség olyanokra, akik nem hordtak maszkot ott, ahol az kötelező lett volna. A figyelmeztetésekből sem volt hiány.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy nap alatt világszerte közel 170 ezren betegedtek meg, a halálos áldozatok száma 605 ezer fölé nőtt. Egy hét leforgása alatt 1,6 millióval emelkedett a fertőzöttek száma, a gyógyultaké pedig 1 millióval 8 millió fölé nőtt.
Szerző(k): Csernátony CsabaHelyénvaló a maszkhasználat további szigorítása, a második hullám elkerülhető a szabályok betartásával - mondta az ATV Heti Napló című műsorában Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
Szerző(k): Szepesi AnitaA járvány februári terjedése óta először csökkent háromra a halottak száma egy nap alatt Olaszországban, és Lombardia tartományban öt hónap óta először egyetlen beteg sem veszítette életét az egészségügyi minisztérium vasárnap esti adatai szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaIsmét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában - erről Sebastian Kurz kancellár beszélt vasárnap az Österreich című lapnak. Koronavírus-érzékelő kutyákat is kiképeznek, elsőként egy belga juhászkutyát.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz igazolt Covid-19-fertőzöttek száma az elmúlt nap alatt 6109-cel 771 546-ra emelkedett Oroszországban a vasárnap közölt hivatalos adatok szerint.
Szerző(k): Szepesi Anita