A magyarországi gépjármű-értékesítést várhatóan ismét negatívan fogja érinteni a koronavírus-járvány második hulláma, azonban a Magyar Suzuki Zrt. arra számít, hogy pánikszerű hatása már nem lesz, és az autópiac kiszámíthatóbb, lassú felfutása várható a második fél évben. Tóth Péter kereskedelmi igazgató szerint racionális előrejelzés, hogy ebben az esetben a márka mintegy 15 ezer új járművet értékesít, és ezzel visszaszerzi piacvezető pozícióját - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLátogatási és intézményelhagyási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos az ország minden szociális intézményében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA világ legnagyobb vagyonkezelő cégének elemzési részlege szerint nem nagyon kellene egyelőre a feltörekvő országok részvényeibe befektetni, mivel a vírus ott még mindig jelen van, s az egészségügynek és a gazdaságpolitikának nem igazán sikerült kezelnie azt. Magyarország is ebbe a csoportba tartozik. Van persze ellenvélemény, s a többség felülsúlyozza a feltörekvő piacokat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásPolgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Sputnik V) vakcina első tétele - közölte az orosz egészségügyi minisztérium keddre virradóra.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz augusztus végén alakult Turisztikai Szektor Saját Érdekképviselete Facebook-csoport szeptember 11-ére békés demonstrációt szervez Budapesten Mentsük meg a turizmust! címmel - írja a Turizmus Online.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElhunyt egy idős, krónikus beteg, és újabb 341 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJelenleg mintegy 2000, lélegeztetővel vagy légzéssegítővel felszerelt kórházi ágy van az 5,5 milliós Szlovákiában. A koronavírus-járvány miatt csak 383 lélegeztetőgépet vettek el 11,1 millió euróért. A kormány szerint van elég, helyi cégtől vásároltak, de nem attól, amelyiktől a magyar külügyminisztérium.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarország az élmezőnyben van a koronavírus-fertőzések szaporodásában, szakértők szerint szigorítani kellene a korlátozásokat, mert úgy járhat az ország, mint Florida, ahol szintén a fiatalok körében gyorsult fel a járvány terjedése.
Szerző(k): Komócsin Sándor