járvány

09.
10.
17:16
Rizikójátszmába fogott az európai jegybank

Rizikójátszmába fogott az európai jegybank

Nem változtatott az alapvetéseken az Európai Központi Bank, azonban bizonyos telekben mégis módosított. A kormányzótanácsot hivatalosan nem foglalkoztatja a dollárral szemben erősödő euró, illetve az iránymutatás alapján mégis, lévén Christine Lagarde elnök szerint ez is egy olyan szempont, amit a korábbiakhoz mérten kiemelten kezelnek.

Szerző(k): Rácz Gergő
09.
10.
17:05
A 19 milliós Romániában négyszer annyi tesztet végeztek, mint nálunk

A 19 milliós Romániában négyszer annyi tesztet végeztek, mint nálunk

Romániában meghaladta a kétmilliót csütörtökön a járvány kezdete óta elvégzett koronavírus-tesztek száma, öt százalékuk vezetett újabb fertőzött beazonosításához - írja az MTI.

Szerző(k): Szász Péter
09.
10.
16:37
Orbán üzent a budapesti szigorításokkal kapcsolatban

Orbán üzent a budapesti szigorításokkal kapcsolatban

A dolgok mostani állása szerint az operatív törzs nem látja szükségét annak, hogy Budapesten külön, speciális, az országos szabályoktól eltérő és annál szigorúbb intézkedéseket léptessen életbe - írta Orbán Viktor miniszterelnök a főpolgármesternek címzett csütörtöki válaszlevelében, melyben azt is javasolta: Karácsony Gergely építsen ki megfelelő munkakapcsolatot a kormány operatív törzsével.

Szerző(k): Szász Péter
09.
10.
16:26
Megpróbáltak 20 ezer silány maszkot szétteríteni

Megpróbáltak 20 ezer silány maszkot szétteríteni

Több mint 17 millió forint értékű, rossz minőségű maszkot vont ki a forgalomból a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Szerző(k): Szász Péter
09.
10.
14:47
Merkely: a vírus gyorsan átterjedhet az idősekre

Merkely: a vírus gyorsan átterjedhet az idősekre

Növekedett a koronavírus terjedésének kockázata - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a a XI. népegészségügyi konferencián tartott nyitóelőadásában.

Szerző(k): Szász Péter
09.
10.
12:28
Karácsony Gergely válaszokat vár Orbántól a második hullámról

Karácsony Gergely válaszokat vár Orbántól a második hullámról

Az ingyenes tesztkapacitásokról, a járvány második hullámának kezeléséről, valamint az idősek védelméről kérdezi nyílt levelében Karácsony Gergely főpolgármester Orbán Viktor miniszterelnököt.

Szerző(k): Szabó Dániel
09.
10.
12:17
Koronavírus fertőzött van a Pénzügyminisztériumban

Koronavírus fertőzött van a Pénzügyminisztériumban

Marad a munkarend a Pénzügyminisztériumban azután is, hogy csütörtök reggel Varga Mihály miniszter bejelentette: egy dolgozó koronavírusos lett.

Szerző(k): Szabó Dániel
09.
10.
12:07
Magyarország hivatalosan is legyőzte a madárinfluenzát

Magyarország hivatalosan is legyőzte a madárinfluenzát

Az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) előírásai alapján Magyarország visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását szeptember 8-án, a teljes országra vonatkozó kedvező státusz elismerését követően sorra nyílhatnak újra a harmadik országbeli piacok a magyarországi élő baromfi és baromfitermék-szállítmányok előtt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel csütörtökön.

Szerző(k): Szabó Dániel
09.
10.
11:44
Oroszországba is megérkezett a koronavírus második hulláma

Oroszországba is megérkezett a koronavírus második hulláma

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzések száma az elmúlt nap alatt 5363-mal 1 046 370-re emelkedett a csütörtökön közölt hivatalos adatok szerint. Ez az augusztus 3. óta mért legmagasabb napi növekmény - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Dániel