A járványügyi védekezés eddigi legnehezebb hetei állnak előttünk. Holnaptól olyan korlátozások lépnek életbe, amelyek célja a személyes találkozások számának és lehetőségének minimálisra csökkentése - írja Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter a Facebookon.
Szerző(k): Szász PéterEgyelőre alacsony az érdeklődés a koronavírus elleni védőoltás iránt Montenegróban, a 620 ezres országban az erre a célra létrehozott telefonszámon eddig csupán 34 ezren jelezték, hogy szeretnék megkapni a vakcinát - írja az MTI Aleksandar Sekulic, az egészségügyi minisztérium illetékesének közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterSenki nem elérhető azon a nagyon fontos 1818-as telefonszámon, amin az oltásokról lehetne érdeklődni - írja a Telex, amely azután kezdte el hívogatni a számot, hogy több olvasója jelezte: ez a rendszer is lehalt.
Szerző(k): Szász PéterA kiugróan magas fertőzési ráta miatt hétfőtől vesztegzár alá kerül Temesvár és négy Temes megyei település két hétre - írja a 444 a Főtér nyomán.
Szerző(k): Szász PéterAz Avast internetbiztonsági cég elárulta, milyen csalásokkal próbálkoznak a bűnözők, de azt is, hogyan érdemes védekezni.
Szerző(k): Csernátony CsabaTöbb európai városban tüntettek a lezárások ellen, miközben van, ahol éppen az szabadban sétáló emberek miatt kellett alkoholfogyasztási-tilalmat elrendelni - írja az Euronews.
Szerző(k): Szász PéterA következő két hét nehéz lesz, az eddig nyitva tartó üzletek közül is többet be kell zárnunk, és szolgáltatások is szünetelni fognak - mondta Orbán Viktor egy Facebookra feltöltött videóban.
Szerző(k): Szász PéterOrbán Viktor is jogosnak érzi a kérdést, hogy ha minden bezár, akkor mi szükség van nemzeti konzultációra, mégis hasznosnak tartja - monda a miniszterelnök a facebookon.
Szerző(k): Szász Péter