Tavaly 795,6 milliárd forintnyi adókedvezményt adott a kormány, a 60-féle adóból 44 kedvezmény érvényesíthető. A legnagyobb könnyítést a családok kapták, de rengeteg pénz ment el a foglakoztatás támogatására, és persze sportra. A célok egy része támogatható, de vannak vitaható kedvezmények is.
Szerző(k): Papp ZsoltAz idei államháztartási hiány a GDP 0,9 százaléka lehet a kormány által tervezett 1,7 százalékkal szemben. Jövő évre is kisebb a deficit a már elfogadott költségvetési törvényhez képest – ami azt jelenti, hogy a kormány mozgástere 500-700 milliárd forint, amibe már egy komolyabb adócsökkentés is beleférhetne – írja az OTP Elemzési Központja most kiadott gyorsjelentésben.
Szerző(k): EconomxA kormány célja továbbra is az, hogy az adórendszer lineáris maradjon, fókuszában a családok, a munkavállalók és a kis- és középvállalkozások álljanak, változatlanul az az elv, hogy a közösségi kiadásokhoz a bevételeket elsősorban a fogyasztási típusú adók adják - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Nemzeti Adókonzultáció megnyitóján Budapesten.
Szerző(k): MTILászló Csaba volt pénzügyminiszter nem látja annak az esélyét, hogy 8-10 százalékponttal csökkenjen a munkaadók bérek utáni terhe.
Szerző(k): EconomxRekordszintre 274 milliárd forintra csökkent az államháztartás nyolchavi hiánya, csak augusztusban 190,8 milliárd forintos többlet keletkezett – igaz ebből 153,1 milliárdot az Brüsszel által átutalt uniós támogatásoknak köszönhető. Az államadósság mértéke még a hiánynál is kisebb mértékben nőtt, köszönhetően a forinterősödésnek és az átértékelődési nyereségeknek.
Szerző(k): Papp ZsoltAz elmúlt évek kiemelkedő teljesítménye után már a hitelminősítők számára is kényelmetlen lett volna nem elismerni a magyar gazdaság, a magyar emberek munkájának eredményeit - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban.
Szerző(k): MTIMegegyezik a kormány és gazdasági partnerei nézete arról, hogy a közterhek csökkentése keretében legközelebb a járulékokat mérsékeljék, az őszi adótörvény-csomagban lesznek munkaerőpiacot, foglalkoztatást kedvezően érintő javaslatok – mondta a nemzetgazdasági miniszter a gazdasági kabinet ülését követően kedden.
Szerző(k): MTIA Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint a munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett foglakoztatói járulékkedvezményt a mezőgazdaság mellett más szakágazatokra, az élelmiszeriparra is ki kellene terjeszteni, mert a vállalkozások munkabért terhelő járulékfizetési kötelezettségének csökkentése lehet az egyik megoldás az országos munkaerőhiányra - mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.
Szerző(k): MTI-Eco