Legtöbb londoni járatát törölte szombat estig a British Airways a cég számítógépes hálózatának hibája miatt.
Szerző(k): Domokos ErikaA Lufthansa német légitársaság összesen 1706 járatot törölt keddi és szerdai menetrendjéből a pilóta-szakszervezet folytatódó sztrájkja miatt, a legtöbb magyarországi járatot is törölni kellett.
Szerző(k): MTI-EcoEgyre több szereplő száll versenybe a légi utasok jogvédelmének egyelőre nagyon kicsi piacáért. Jelenleg ugyanis az emberek elenyésző töredéke tudja, hogy milyen sok pénz járhat neki vissza egy késő, túlfoglalt, vagy törölt járat miatt.
Szerző(k): Szász PéterNincs járatritkítás a budapesti tömegközlekedésben - szögezte le Tarlós István kedd este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, jelezve: azt önmagában soha nem támogatta.
Szerző(k): MTICáfolta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), hogy járatritkítási csomagot vezetne be, a közlekedési társaság hétfőn azt közölte: szeptembertől minden járat a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint közlekedik.
Szerző(k): MTIAz érintett vonalakon 3-5 százalékos járatritkítást vezethet be a budapesti vonalakon a BKK, a spórolás mintegy 100 millió forintot jelenthet - értesült az Index. Ritkulhat a 47-49-es és az 56A villamos, a fonódó villamos, a 109-es, a 33-as, a 110-es, 112-es, az 5-ös, a 7-es, 8E busz, és több troli.
Szerző(k): Index.huA francia légiirányítók sztrájkjára hivatkozva hatvannégy járatot törölt kedden a Vueling spanyol diszkont légitársaság, amely az előző pár napban több tucat járatot nem indított el, kiváltva ezáltal az utasok és a hatóságok haragját.
Szerző(k): MTIA keddi brüsszeli robbantások miatt szerdai brüsszeli járatait is törölte a Brussels Airlines - közölte Hardy Mihály, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője.
Szerző(k): MTI