Rendkívüli kormányfői találkozót tart csütörtökön Budapesten a négy visegrádi ország. Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot a közös jelöltekről a legfőbb európai uniós vezetői tisztségekbe - számolt be a Lidové Noviny című cseh lap értesüléséról az MTI. A lengyel kormányszóvivő megerősítette a hírt.
Szerző(k): Domokos ErikaLátványos visszatérésre készül Argentína volt elnöke, akinek távozását hangos tapssal üdvözölte a fél ország és az üzleti világ három és fél évvel ezelőtt. Nem egyezkedett az IMF-fel, amiért haragudtak rá, utóda megegyezett az IMF-fel, amiért haragszanak rá.
Szerző(k): Komócsin SándorDonald Trump amerikai elnök macsó stílusára emlékeztető hozzáállással indítják kampányukat a brit Konzervatív Párt miniszterelnökségre pályázó politikusai: "mellüket döngetve" versenyeznek azért, melyikük lenne képes egyetlen mozdulattal kivinni az Egyesült Királyságot az EU-ból.
Szerző(k): Komócsin SándorKálmán Olga volt műsorvezető is indul a főpolgármesteri előválasztáson. Elmondása szerint a DK biztatására és független jelöltként lép színre - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMég soha nem töltötte be nő az Európai Bizottság vagy az Európai Tanács elnöki tisztségét és a többi uniós felső vezetői pozícióban is túl kevés a nő. Az európai parlamenti választások utáni tisztújítást lehetővé teszi, hogy ez megváltozzon.
Szerző(k): Komócsin SándorAz európai közélet ismert sztárjai mellett teljesen ismeretlen politikusok is találhatók azok között a képviselőjelöltek között, akiket a média az európai parlament legkülönösebb jelöltjeiként tart számon. Kelek-Közép-Európa, ezen belül Magyarország ilyen indulói az utóbbiak közé kerültek.
Szerző(k): Komócsin SándorEmmanuel Macron francia államfő nyíltan elutasította azt a rendszert, hogy az európai parlament pártcsaládjai jelöljenek politikusokat az Európai Bizottság élére. Ezzel nyíltan szembe szállt Angela Merkel német kancellárral is.
Szerző(k): Komócsin SándorJoe Biden volt amerikai alelnök egyetlen nap alatt több mint hatmillió dollár adományt kapott az elnökválasztási kampányára - jelentette be pénteken este a politikus kampánycsapata az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna