Az Elmű csoport nettó nyeresége 6,13 milliárd forint volt az idei első fél évben a tavalyi első hathavi 8,51 milliárd forint után, az Émász csoport 2,60 milliárd forintos nettó nyereséggel zárta a fél évet, míg tavaly ugyanebben az időszakban 3,51 milliárd forinttal - tette közzé a társaságcsoport a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Nike amerikai sportszergyártó profitja és bevétele a vártnál nagyobb lett az augusztus végével záródott első pénzügyi negyedévben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielRontotta Ázsia idei és jövő évi gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) részben a kereskedelmi feszültségek és a globális kereslet mérséklődése miatt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA vártnál kevésbé romlott a feldolgozóipar teljesítménye az Egyesült Államok közép-atlanti térségében szeptemberben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb meghallgatásokra van szükség a hétfői után az európai uniós alapszerződés hetes cikke alapján Magyarországgal szemben megindított eljárás ügyében, de az látszik, hogy a többi tagország kész kérdéseket feltenni, a magyar kormány pedig arra, hogy megpróbáljon ezekre választ adni - mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. teljes átfogó jövedelme 193 millió forint volt az első fél évben a tavalyi első fél évi 6,301 milliárd forint után - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett, IFRS szerinti, nem auditált, nem konszolidált adatokból.
Szerző(k): Szász PéterLegutoljára 2016 januárjában esett 50 pont alá az Egyesült Államok gyártási indexe, most augusztusban viszont újra zsugorodóban az amerikai ipar. Szakértők szerint ez már annak a jele, hogy recesszióba került a termelés és tartósan ott is maradhat a kereskedelmi háború miatt.
Szerző(k): Szabó DánielHáromhavi csúcsra nőtt a szolgáltatási szektor teljesítményének növekedési üteme augusztusban Kínában a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérésének szerdán közölt adatai szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel