A forint árfolyama csak kevéssé mozdult meg a devizapiacon a keddi jegybanki kamatdöntés után, amely tökéletesen megfelelt a piaci várakozásoknak.
Szerző(k): Herman BernadettA szeptember 21-ei kamatdöntő ülés terveiről még sejtelmesen fogalmazott Jerome Powell, azt azonban elmondta: a Fed kamatának el kell érnie a gazdasági aktivitást korlátozó szintet.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonTörökország elmúlt néhány évben befutott története sajátos gazdasági csodának tekinthető: miközben a kormány és a függetlenségétől megfosztott jegybank unortodox gazdaságpolitikája miatt száguld az infláció és elértéktelenedik a líra, a gazdaság szárnyal.
Szerző(k): Komócsin SándorSemmilyen pénzügyi felügyeletnél nem rendelkezik, és nem is rendelkezett engedéllyel a Hyperfund, illetve új változata a Hyperverse. A kriptovalutákkal spekuláló cég mlm-modellre épült, és a sejtések szerint piramisjátékot szervez. Az MNB is figyelmeztette nemrég az ügyfeleket, hogy csalás állhat a háttérben. Vannak, akik az alapító Ryan Xu-ra csak 2021 legnagyobb pénzügyi csalójaként hivatkoznak.
Szerző(k): Herman BernadettA demokrácia mellett az egyik legfőbb érv, hogy a segítségével el lehet távolítani egy ország éléről a politikusokat még azelőtt, hogy megjelennének náluk szellemi leépülés jelei. Lengyelországban imnmáron a második vezető állt elő alaposan kidolgozott összeesküvés-elmélettel.
Szerző(k): Komócsin SándorA piac meglepetésére kamatot csökkentett csütörtökön a török jegybank, amely tavaly december óta először változtatott a kamatszinten.
Szerző(k): Szász PéterA szerbiai jegybank vezetője sajátos magyarázatot adott a burgonya árának látványos emelkedésére. Úgy véli, hogy az átkozott koronavírus-járvány van a háttérben, illet az emberek viselkedése, miszerint többet esznek.
Szerző(k): Komócsin SándorA Magyar Nemzeti Bank (MNB) a környezeti fenntarthatóságra vonatkozó mandátumával összhangban 2021. júliusában hirdette meg Zöld jegybanki eszköztár-stratégiáját, amelynek egyéves évfordulója kapcsán a jegybank tanulmánykötetet jelentet meg.
Szerző(k): Domokos László