Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke szerdán ismerteti elképzelésést a 2020 utáni uniós költségvetésről. Ebből kiderül, hogy honnan és mennyit vágna a bizottság és milyen területekről vonna be friss forrásokat arra, hogy a brit kilépés által ütött lyukat kompenzálják, illetve az EU által finanszírozandó több feladatot miből finanszíroznák.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz öregségi minimálnyugdíjat a duplájára, az összes juttatást pedig 5-6 százalékkal emelné meg az Életet az Évekért Klubszövetség. Azt is támogatják, hogy évi egyszer 120 ezer forintot kapjanak.
Szerző(k): Szabó DánielSaját párttársainak többsége is szembe fordult azzal a demokrata honatyával, aki alkotmányos vádemelési eljárást (impeachment) kezdeményezett Donald Trump elnök ellen. A Fehér Ház szerint az ügy hátterében az van, hogy egyesek nem képesek elviselni a tavalyi választási vereséget.
Szerző(k): Komócsin SándorA korábban folyósítottól eltérő mértékű, a kisnyugdíjasok felzárkózatását célzó speciális kiegészítés bevezetésére nyújtottak be törvényjavaslatot „13. havi külön juttatás” néven az MSZP képviselői.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA lengyel kormánypárt egyik képviselője azt ajánlja a varsói vezetésnek, hogy egy az egyben másolja le és vezesse be az országban az Orbán-kormány elhíresült letelepedési államkötvényét. Az ügyről politikai döntést kell hozni.
Szerző(k): Barabás JúliaFelülsúlyozásról semlegesre módosították a magyar kötvénypiac ajánlását a Societé Generale (SocGen) elemzői. A francia bank szakemberei szerint annyira drága lett a magyar piac, hogy a jelenlegi árazások mellett már nem éri meg beszállni - írta a Portfolio.
Szerző(k): Domokos LászlóVisszafizettetnék a leggyengébb választási eredményt elért pártokkal a kampánytámogatást annak a javaslatnak alapján, amelyet Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője adott be a parlament elé.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Bizottság üdvözölte az Európai Tanács azon döntését, melyben jóváhagyta a szociális jogok európai pillérét és általános megközelítést fogadott el a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv reformjáról.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna