Rövid toborzó videóval próbál iskolaőröket találni a Magyar Rendőrség. A videóban két intézmény iskolaőre nyilatkozik arról, milyen taktikákat alkalmaznak annak érdekében, hogy nyugalom legyen.
Szerző(k): Zádori BenceA felnőtt szakképzések iránt érdeklődő 25 év felettiek közel 180 szakma közül válogathatnak, az első két szakma megszerzése pedig továbbra is ingyenes.
Szerző(k): EconomxAz étkezés ára országszerte 600 és 1200 forint között mozog, azonban a szülők által befizetett díj nem fedezi a teljes költségeket, hanem annak nagyjából csak a 23 százalékát.
Szerző(k): Zádori BenceHiába az idei rekord magas felvett diákszám, van olyan felsőoktatási intézmény az országban, ahol a természettudományos szakpárok egyikét sem indítják el a tanárképzésben. Nemes egyszerűséggel azért, mert ezekre az idén egyetlen felvételiző sem jelentkezett. Az ELTE-n is mindössze öten jelentkeztek kémiatanár szakra a mostani felvételi időszakban.
Szerző(k): Hercsel AdélNovember 28-án véget ért a 2022-es népszámlálás. Majd nyolc hónap elteltével úgy döntött a kormány, hogy iskoláknak és civil szervezeteknek adományozta a népszámlálásnál használt táblagépeket.
Szerző(k): EconomxAz infláció olyan nyomást helyez a családokra, ami miatt az egyes államok úgy érzik, muszáj beavatkozni és segíteni.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaPéntekre újabb egyeztetésre hívta a pedagógus szakszervezeteket Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár. Nagy a felháborodás a státusztörvény végrehajtási rendelete miatt a pedagógusok körében, mondta a Napi.hu-nak a PSZ alelnöke. Hozzátette: most már bárki, bármilyen végzettséggel, bármit taníthat az iskolákban.
Szerző(k): Koncsek RitaMegjelent a Belügyminisztérium honlapján a státusztörvény végrehajtási rendelete, amit augusztus 8-ig lehet véleményezni. Ez tartalmazza többek között a pedagógusok teljesítményértékelésének átalakítását, a gyakornoki fizetéseket, és egy esküt, amit jövő év júniusától le kell tenniük a pedagógusoknak.
Szerző(k): Koncsek Rita