Ukrán civilek ezreit hurcolták el akaratuk ellenére Oroszországba a hete óta ostromlott Mariupolból. Az orosz katonák összeszedték az óvóhelyen bujkáló embereket.
Szerző(k): Molnár CsabaMiért nem lázad az orosz társadalom az Ukrajna ellen indított háború ellen? - teszik fel a kérdést a nyugaton élők sokszor elhamarkodottan arra a következtetésre jutva, hogy az ott élő emberektől nem várható el vezetőik, az aktuális cár atyuska és a körülötte sertepertélő erős emberek elítélése, mert legjobb esetben is csak félelemmel vegyes utálat él bennük velük szemben.
Szerző(k): Komócsin SándorAz igazgatótanács elnöke, Markus Duesmann az orosz invázióból adódó gondokról elmondta, hogy eddig az Audi minden európai gyárához ukrajnai beszállítóktól vásároltak kábelkötegeket. Most más európai, valamint észak-afrikai, távol-keleti, és még mexikói partnerek közreműködésével is igyekeznek biztosítani az ellátást. Több ukrajnai üzemben is megpróbálják folytatni a termelést - mondta Duesmann, megrendítőnek nevezve a légvédelmi bunkerben élő és sokszor három műszakban dolgozó ukrán szakemberek helytállását.
Szerző(k): Molnár CsabaVolodimir Zelenszkij ukrán államfő kész megvitatni azt az orosz követelést, hogy Kijev ismerje el az elcsatolt Krímet és a Moszkva-barát, Oroszország által függetlenné nyilvánított területeket.
Szerző(k): Komócsin SándorMiután február 24-én Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bevezette a kényszer sorozásokat. A határozat eddig minden 18. életévét betöltött, harcképes ukrán férfira vonatkozott, de most döntöttek egy kivételről: az agráripari dolgozók kérelmezhetik felmentésüket a hadkötelezettség alól.
Szerző(k): EconomxBeszünteti oroszországi tevékenységét az Egyesült Államok által finanszírozott Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) - közölte szombat este Jamie Fly, a RFE/RL elnöke.
Szerző(k): Szepesi AnitaMiközben az ukrán-orosz összecsapás állóháborúvá látszik merevedni, amelyben mindkét fél azt jelzi, hogy bármeddig kész elmenni a másik sarokba szorításában, a legfontosabb kérdés, hogyan lehet vége ennek az őrültségnek, ha kellő optimizmussal kizárjuk a nukleáris opciókat, például hol az Uráltól az Atlanti-óceánig egész Európát beszennyezi egy felrobbantott ukrán atomerőmű. Ezekből egyébként a csernobili nukleáris zombival együtt hat van.
Szerző(k): Komócsin SándorOroszországban és Belaruszban élők nem tudnak majd hozzájutni a kiadó olyan nagysikerű címeihez sem, mint a Cyberpunk 2077 vagy a rengeteg díjat begyűjtött Witcher 3: Wild Hunt. A régebbi játékokat elérő GOG online játékboltját is érintik a szankciók, már dolgoznak az értékesítés leállításán.
Szerző(k): Nagy Martin