Megjelentek az új kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer első pályázatai pénteken. Az új konstrukciók közül elsőként az OTKA kutatói kiválósági pályázatok felhívásait írta ki a hivatal.
Szerző(k): Domokos LászlóNégymillió eurót kapott egy magyar startup arra, hogy a kezdeti sikerei után meg tudja ugorni a következő nagy lépést és elérje azt a szintet, amit utoljára a Ustreamtől, a Prezitől vagy a LogMeIn-nél láthattunk.
Szerző(k): Domokos LászlóKülföldi gyárépítés, startup-inkubáció, megjelenés az energiatárolás és sok más egyéb területen - a Tungsram jövőbeli terveiről is vallott a Napi.hu-nak adott interjújában Jörg Bauer, aki éppen egy éve vásárolta meg a magyarországi GE csoport Lightning üzletágát és élesztette újra az ismert magyar márkanevet. A tulajdonos arról is beszélt, nem hiszi, hogy a digitalizáció miatt lenne olyan munkatársuk, aki öt év múlva ugyanazt a munkát fogja végezni, mint ma.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanHiszek abban, hogy amit teszek, azt csak és kizárólag az MTA és a teljes magyar kutatási ökoszisztéma hatékonyabbá tétele érdekében teszem - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ATV-nek adott interjúban.
Szerző(k): Domokos LászlóA BMW és a Daimler közös platformokat fejleszt elektromos autók gyártásához. Amennyiben a közös projekt megvalósul, legkevesebb 7 milliárd eurós megtakarítást hozhat két autógyártónak - írta a Sueddeutsche Zeitung és az Auto Bild cikkére hivatkozva a portfolio.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaÚjabb Fideszes politikusról, ezúttal egy miniszterről derült ki, hogy enyhén szólva olcsón bérel ingatlant a budai Várnegyedben.
Szerző(k): Komócsin SándorHárom cseh vállalat is felkerült az Európa leggyorsabban növekvő cégeit sorrendbe állító listára, amelyet a Finacial Times állít össze minden évben.
Szerző(k): Barabás JúliaElbocsátások zajlanak az NNG-nél, a Magyarországon alapított startup vállalatnál, ahol több mint 900 fő fejleszt többek közt fedélzeti navigációs rendszereket különböző autógyártóknak - értesült az Index.
Szerző(k): Domokos Erika