Bár Magyarország javított a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában, ám ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az EU belső rangsorában is előre léphessen az ország. Bár a makrofolyamatokban erős Magyarország, az intézményi környezetben több tényezőben is évek óta sereghajtók vagyunk. A régiós versenytársak között látszik Magyarország lecsúszása: Bulgária utolérte, Románia pedig megközelítette hazánkat, sőt, előbbi hamarosan meg is előzheti Magyarországot.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA magyar kormány kiemelt ágazatnak tekinti a repülőgépipart, el szeretné érni, hogy Magyarország ne csak az autóipar, a közúti járműipar, hanem a repülőgépipar nyertesévé is váljon - jelentett ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a repülőgépgyártással foglalkozó Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéri, több mint 5000 négyzetméteres kompozitüzemének átadásán.
Szerző(k): Domokos LászlóAnglia észak-keleti partjainál a dán Ørsted befejezte a világ legnagyobb tengeri szélerőművének telepítését. A 174 darab óriási szélturbinából álló Hornsea-1 mostantól próbaüzembe áll, és ha minden rendben, jövőre már egymillió brit háztartás energiaigényét lesz képes fedezni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánJövőre 25 százalékkal, 37 milliárd forinttal nő az ország költségvetésében a kutatás-fejlesztési és innovációs forrás - mondta Palkovics László innovációs és technológiai a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kutatásfejlesztés és innovációs kollégiumi ülésén.
Szerző(k): Domokos LászlóLaosz, Nairobi és Bogota még mögöttünk van, de Bilbaóhoz, Lyonhoz, Madridhoz képest már sehol sem vagyunk a világ okosváros-rangsorában - derült ki az IMD és a SUTD frissen publikált listájából.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA kikötőiről is híres Gdansk lett a helyszíne az ABB demonstratív építkezésének; egy úszó lakásról bizonyították be, hogy gond nélkül "felokosítható".
Szerző(k): Szabó M. IstvánMíg Magyarországon a hűtő-, és kazáncsere a lakosság energiatudatossági támogatásának állami fókusza, egy másik dimenzióban, Hubert Aiwanger értékelte az augusztusban elindított új bajor támogatási program első eredményeit.
Szerző(k): Szabó M. IstvánÚj csokoládégyártó eljárással rukkolt elő a svájci Barry Callebaut cég, mely az egész kakaógyümölcsöt hasznosítja, és ezáltal nagyban csökkenti a megtermelt hulladékot a hagyományos csokigyártással szemben. A WholeFruitnak keresztelt új csokitípus ezen a héten az USA-ban már be is mutatkozik - számolt be az Mfor.hu a Guardian híre nyomán.
Szerző(k): Domokos László