Drónokra szerelhető speciális szállító dobozt fejlesztett két magyar cég, a terméket már számos országba értékesítették - közölték a cégek az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielSzolgáltatók számára fejleszt új fizetési megoldást csaknem 300 millió forint vissza nem térítendő innovációs pályázati támogatással a HW Stúdió Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – közölte a társaság az MTI-vel. A cégben már egy magyar milliárdos is fantáziát látott.
Szerző(k): Szabó DánielÚj szintre léphet hazai kortárs művészei alkotások bemutatása és forgalmazása azzal, hogy megjelenhetnek a kriptotőzsdén. Ebben egy magyar ötlet és alapítvány erős külföldi partnerrel segítheti őket.
Szerző(k): Komócsin SándorAz állami tulajdonban lévő kínai Sinopharm kétféle új koronavírus-vakcina fejlesztésébe kezdett, mivel eredeti terméke, a Magyarországon is jól ismert készítmény nem bizonyult elég hatékonynak, ezért ha folytatnák a használatát, akkor állandóan újra kellene oltani az embereket.
Szerző(k): Komócsin SándorÉrdekes épületkísérlet zajlik egy göteborgi parkolóházban: a homlokzat látványban egy híres textilművészt idéz, funkcióban viszont annyi láthatatlan napelemet rejt, amivel az épület összes elektromos járművét feltölthetik.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMagyar digitális egészségügyi innovációk számára startupversenyt hirdet a világ egyik legnagyobb gyógyszeripari vállalata, a Novartis. A Digital Health Startupversenyre ötletekkel és már működő megoldásokkal is várják a pályázatokat, a jelentkezés határideje 2021. szeptember 12.
Szerző(k): Szepesi AnitaInnovatív termékek fejlesztése a vevők igényeinek kiszolgálása, a termékminőség javítása, a versenyelőny megszerzése, stabilizálása, a pályázati források elérése – ezek mind az innováció motorját jelenthetik a magyar vállalatoknál. Ugyanakkor bőven akadnak gátló tényezők, a magyar cégek 27 százalékánál forráshiány miatt maradnak el az innovációk, 22 százalékuk a támogatások nehézkes elérésével magyarázzák ezt.
Szerző(k): Molnár CsabaEgy hónap múlva lejár a jelentkezési határidő arra az egy évesre tervezett úttörő programra, melynek során a tartós marsi életet szimulálják egy 3D nyomtatóval készült épületben.
Szerző(k): Szabó M. István