infláció

12.
28.
15:30
Mi vár év végén a forintra? Megérkezett az előrejelzés

Mi vár év végén a forintra? Megérkezett az előrejelzés

Az év végén erősödni szokott a forint, az idén viszont elmaradhat a rali, 368-375 közötti euró/forint árfolyamra számítanak a szakértők. Pedig a piaci hangulat jó, az MNB is folyamatosan szigorít, és még a költségvetés tervezett hiányából is sikerült lefaragni, vagyis lenne ok a forint erősödésére.

Szerző(k): Herman Bernadett
12.
28.
09:11
Surányi György: az infláció kétharmadáról a magyar kormány és a jegybank tehet

Surányi György: az infláció kétharmadáról a magyar kormány és a jegybank tehet

Surányi György, az MNB volt elnöke úgy véli, elkerülhetetlen, hogy a választást megelőző osztogatást kiigazítás kövesse, sőt már jelenleg is vannak megszorítások, amelyeket a kormány az önkormányzatok sanyargatásával érvényesíti.

Szerző(k): Szabó Dániel
12.
27.
08:06
Sokkoló lehet az infláció az új év elején

Sokkoló lehet az infláció az új év elején

Tavasszal újabb árrobbanás, azaz két számjegyű drágulás várható az élelmiszerek árában - véli az ismert agrárközgazdász, aki szerint a liszt jelentős áremelkedése miatt a lisztet tartalmazó termékek heteken belül megdrágulhatnak.

Szerző(k): Komócsin Sándor
12.
26.
13:13
Túlhajszoltnak érzik magukat a romániai dolgozók

Túlhajszoltnak érzik magukat a romániai dolgozók

Az Európai Unióban a Romániában élők dolgoznak a legkevesebbet, és akik harcolnak a munka frontján ebben az országban érzik úgy a leginkább, hogy túlhajszolják őket. Eközben az infláció jóval meghalad a béremeléseket.

Szerző(k): Komócsin Sándor
12.
25.
16:34
Nyugdíjalap: új veszélyeket lát a legnagyobb pénzek mozgatója

Nyugdíjalap: új veszélyeket lát a legnagyobb pénzek mozgatója

Az 1400 milliárd dolláros norvég vagyonalap vezetője elmondta, hogy a pénzügyi piacok gyengeségének hosszabb időszakára számít, és figyelmeztetett, hogy az infláció jelentheti a legnagyobb kihívást a következő években

Szerző(k): Szabó Dániel
12.
25.
13:44
Az egész világ, még Magyarország is megszenvedi az amerikai gazdasági folyamatokat

Az egész világ, még Magyarország is megszenvedi az amerikai gazdasági folyamatokat

Az amerikai gazdaság fellendülése az egész világon érezteti hatását: a globális ellátási láncok nehezen tudnak lépést tartani, és az árak is emelkednek. Még a magyar fogyasztók is megérzik az amerikai folyamatokat, de Kínának is fájhat a gőzhenger.

Szerző(k): Szabó Dániel
12.
24.
11:08
Orbán Viktor elárulta, mi a legjobb recept az inflációval szemben

Orbán Viktor elárulta, mi a legjobb recept az inflációval szemben

Az a kulcs Magyarország jövőjéhez, hogy az emberek elhitték, munkával igenis lehet boldogulni. Az elmúlt 12 év minden egyes kormányzati intézkedése arra irányult, hogy a magyarok bízzanak ebben, erre alapozzák a jövőjüket, és nemzeti konszenzus alakuljon ki a munka fontosságát és eredményességét illetően - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetnek.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
12.
23.
21:00
Az amerikaiak csökkenő inflációt várnak, de a hangulatindex tíz százalékponttal alacsonyabban áll, mint tavaly ilyenkor

Az amerikaiak csökkenő inflációt várnak, de a hangulatindex tíz százalékponttal alacsonyabban áll, mint tavaly ilyenkor

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban, de messze van attól, ahol egy éve mérték - írta meg washingtoni forrásokra hivatkozva az MTI.

Szerző(k): Szabó M. István
12.
23.
11:42
Tíz sorscsapás véreztetheti ki a világgazdaságot 2022-ben

Tíz sorscsapás véreztetheti ki a világgazdaságot 2022-ben

Egyenlőtlen kilábalás, újabb járványhullámok, és a világ számos területén, így Magyarországon is esedékes parlamenti választások jelenthetnek 2022-ben is komoly aggályokat, ahogy a világ igyekszik kikecmeregni a járványválságból. A Fitch Solutions várakozása szerint a vírus már kisebb baj lesz jövőre, a gazdasági hozadéka viszont a vártnál sokkal szerteágazóbbnak ígérkezik.

Szerző(k): Rácz Gergő