Főként az élelmiszerek, kisebb részben az iparcikkek és a piaci szolgáltatások árindexének növekedése nyomán januárban az infláció 0,5 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. A maginfláció 1,0 százalékponttal nőtt, amihez mindhárom termékcsoport - a feldolgozott élelmiszerek, az iparcikkek és a szolgáltatások - áremelkedésének gyorsulása hozzájárult - állapította meg a januári inflációs adatokhoz fűzött kommentárjában a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szerző(k): Szepesi AnitaRögzítette az üzemanyagárakat a következő egy hónapra a szerb kormány, hogy féken tartsa az inflációt - közölte a Vecernje Novosti a kormány döntését pénteken.
Szerző(k): Szepesi AnitaMiután a vártnál jóval magasabb inflációs adatot közölt a statisztikai hivatal, egyeben az is kiderült, hogy januárban nem volt trendforduló, az látszik, hogy 2022 a drágaság éve lesz. A jegybank az elemzői reakciók alapján komoly lépéskényszerben van.
Szerző(k): Rácz GergőA decemberi közel harminc éves csúcs után Németországban négy havi mélypontra csökkent a infláció januárban - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöbb helyen is változtak a fogyasztóiár-index reprezentánsai és súlyszámai - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Domokos LászlóA várakozásokat jócskán meghaladó ütemben emelkedtek a fogyasztói árak 2022. januárban. Jó eséllyel újra kell gondolni az eddig várakozásokat, amelyek tavaly novemberre tették az áremelkedések tetőzését. Csak az étolaj egy év alatt harmadával drágult.
Szerző(k): Rácz GergőA választások előtt több milliárd dollár értékű osztogatásba kezdett a magyar kormány, aminek megugró infláció és a külkereskedelmi egyensúly megbillenése lehet a következménye - ad pillanatfelvételt Magyarországról a Financial Times. Egy elemző havi szinten 8 százalékos inflációt jósol.
Szerző(k): Komócsin SándorA miniszterelnök gazdasági főtanácsadója és a kormánytól sok megbízást kapó Századvég egyik szakértője is arról beszél, hogy meg kell fékezni az ár-bér spirált, ami aligha jöhet össze szigorúbb költségvetési politika nélkül
Szerző(k): Komócsin Sándor