Euróban kifejezve az export értéke 6,8 százalékkal, az importé 4,1 százalékkal nőtt októberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a második külkereskedelmi becslését. Az első becslés szerint az export 6,7 százalékkal, az import 3,6 százalékkal emelkedett.
Szerző(k): Szász PéterAz amerikai kormány az árak letörése érdekében a gyógyszerimport átalakítását tervezi - jelentette be az emberi erőforrások és egészségügy minisztériuma szerdán Washingtonban.
Szerző(k): Szász PéterOktóberben a vártnál magasabb, két és fél éve a legnagyobb áruforgalmi többlete alakult ki az euróövezetnek a világ többi részével folytatott árukereskedelmében az Európai Unió statisztikai intézete, az Eurostat kedden publikált jelentése szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaOktóberben az export euróban számított értéke 6,7, az importé 3,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 514 millió euró volt, 300 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Domokos ErikaRekordszámú személygépkocsit és haszongépjárművet helyeznek forgalomba az idén Németországban a külföldi autógyártók németországi szakmai képviseleti szervezete, a VDIK szerdán publikált jelentése szerint – írja az MTI.
Szerző(k): Rácz GergőKiutasították az Európai Unió nagykövetét Beninből, mert a cotonoui kormány szerint felforgató tevékenységekben vett részt - írja az MTI-re hivatkozva a hirado.hu.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaCsökkent az amerikai árukereskedelmi mérleg hiánya októberben elsősorban az import mérséklődésére - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Kína és Észak-Korea közötti külkereskedelmi forgalom 14,8 százalékkal, 2,24 milliárd dollárra emelkedett az idei első tíz hónapban éves összevetésben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel