Idén márciusban a kivitel volumene 5,6, a behozatalé 1,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a második becslését a KSH.
Szerző(k): Domokos LászlóNapjainkra az olyan fogalmak, mint nyári gyümölcs, őszi gyümölcs, ennek-annak a szezonja, gyakorlatilag megszűnőfélben vannak, hiszen a piacok és élelmiszerüzletek kínálatában szinte mindig minden kapható. Vajon honnan kerül télen, kora tavasszal szamóca a boltok polcaira? Gondolkodtak-e már azon, hogy érdemes-e megvárni a vásárlással, amíg beérik a hazai termés? A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ennek eldöntéséhez kívánt segítséget nyújtani.
Szerző(k): K. Kiss GergelyOroszország jóval kevesebb személyautót exportált és importált az első negyedévben, mint egy évvel korábban, a koronavírus-járvánnyal szemben hozott intézkedések miatt.
Szerző(k): Szepesi AnitaMegszokott módszerrel, számlázási láncolaton keresztül értékesített importált mezőgazdasági termények áfájával csaltak Somogyban; két férfi és hat társuk ellen emeltek vádat. Az egyik vádlott 250 millió, a másik 110 millió forintnyi áfát nem fizetett be a központi költségvetésnek.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb mint 200 millió euróval romlott a magyar külkereskedelmi egyengle, miután a koronavírus-járvány miatt az export nagyobbat zuhant, mint az import.
Szerző(k): Csernátony CsabaMárciusban harminc éve a legnagyobb mértékben esett vissza a német áruexport, a külkereskedelmi többlet pedig lényegesen kisebb lett a várakozásoknál.
Szerző(k): Csernátony CsabaA várakozásokkal ellentétben nőtt Kína exportja áprilisban, az import azonban jelentősen visszaesett, miközben az országban az új koronavírus-járványt állítólag már sikerült visszaszorítani, de gazdasági hatásai még mindig jelentősek - áll az MTI összefoglalójában.
Szerző(k): Szabó DánielNagy István agrárminiszter a Covid-19 járvány baromfi ágazatra gyakorolt negatív hátasainak mérséklésére és az ebből fakadó jelenlegi helyzet megoldására levélben fordult az Európai Bizottsághoz. A miniszter a harmadik országokból származó import feltételeinek soron kívüli felülvizsgálatát kezdeményezte levelében Phil Hogan-nél, a bizottság kereskedelmi biztosánál.
Szerző(k): Tóth László Levente