A gigahurrikánok és a felmelegedés mellett egyre több árvízre kell számítani. Egy új kutatás szerint New Yorkot ötévenként öntheti el a víz, ha nem javul a klímahelyzet - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielFák tucatjait döntötte ki Romániában az óránként több mint ötven kilométeres sebességű szél, a heves széllökések pedig halálos közlekedési balesetet is okoztak kedden - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterSzerda estig eleinte a nyugatról benyúló anticiklon, majd egy tőlünk északra elvonuló érintőleges melegfront alakítja a Kárpát-medence időjárását. A hétvégén pedig akár már havazhat is.
Szerző(k): Szász PéterTeherautókat borított fel, fákat döntött ki a viharos erejű szél kedden a Dunántúlon. Aradi Virág, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-nek azt mondta, a szélben négy pótkocsis teherautó is felborult.
Szerző(k): Szász PéterJövő év májusától működik majd az országos jégkár-mérséklő rendszer, amellyel több tízmilliárd forint megtakarítás érhető el évente csak a mezőgazdaságban - írja az inforadio.hu az MTI-re hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaA csapadékos, szeles időt okozó ciklon eltávolodott tőlünk, kedden már a nyugatról benyúló anticiklon határozza meg időjárásunkat. Kedden csapadék már nem valószínű, javarészt napsütés várható, ámde viharos erejű szél érkezhet az ország számos pontján. Szerdától változékony időre számíthatunk - olvasható az Országos Meteorológia Szolgálat honlapján.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA sok eső miatt már nem, de a viharos szél miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre a meteorológiai szolgálat.
Szerző(k): Szepesi AnitaMiután túl vannak egy olyan nyáron, amely nem érdemelte meg ezt az elnevezést, megkapták az első hóesést is az oroszok. Pontosabban nem az elsőt, hanem a nyári havazás után a másodikat.
Szerző(k): Komócsin Sándor