Négy szálláshelyből háromban már legalább egyszer előírást sértett a vendég, ezek közül a leggyakoribb a rongálás volt, ezt követte a szobába, apartmanba becsempészett nem fizető plusz vendég, míg harmadik helyen a lopás szerepel a statisztikák szerint - derül ki a Szállás.hu augusztusban végzett online felmérésből, amit csütörtökön jutattak el az MTI-hez.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanSehova sem utazott nyaralni az idén Szlovákia lakosságának nagyobb hányada, többnyire anyagi okok miatt - derült ki a Go4insight piackutató ügynökség felméréséből, amelynek megállapításait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség tette közzé hétfőn.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIdén először 90 millió külföldi turista látogathat el Franciaországba, s ezzel rekordot dönthet a világ elsőszámú turisztikai célországa - mondta Christian Mantéi, az Atout France nevű állami francia turisztikai fejlesztési ügynökség vezetője a Le Monde-nak az MTI lapszemléje szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Eurostat frissen közölt statisztikájában annak járt utána, hogy mennyit költ az átlag uniós polgár a nyaralásai során. Nem okozunk meglepetést, ha eláruljuk: a magyarok a lista vége felé vannak, sőt a külföldi utakra mi költünk fejenként a legkevesebbet az EU-ban.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA török kereskedők és kézművesek kamarája azt javasolja, hogy szüntessék meg az ország szállodáiban az "all inclusive" szolgáltatást, mivel "rombolja az ország autentikus vendéglátását".
Szerző(k): Szepesi AnitaElektromosrobogó-megosztó szolgáltatást indított Bécsben az osztrák autóklub, az ÖAMTC.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanSérthetetlenek a határok a Nyugat-Balkánon, a térség országainak európai uniós csatlakozása csak területi épségük megtartásával mehet végbe - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Berlinben Dusko Markovic montenegrói miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után az MTI híre szerint. Németország és Montenegró közösen küzd az illegális migráció ellen.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Orbán-kormány Szlovénia iránti élénk érdeklődésének újabb megnyilvánulása lehet egy szálloda megvásárlása az Átlátszó híre szerint. A turisztikai komplexum szomszédságában épül a lendvai fociakadémia, amit a magyar állam 1,3 milliárd forinttal támogat.
Szerző(k): Domokos Erika