Versenyfelügyeleti eljárás keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a booking.com tájékoztatásait és szállásmegjelenítéseit - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA magyar idegenforgalom jelképének tartott Balaton csak mérsékelten vette ki a részét a válság utáni turistaboomból, és a növekedés is szinte csak a belföldi turizmusnak köszönhető. A tó jelenlegi kínálata fasorban sincs Budapestével, és még ha sikerül is felfuttatni az úgynevezett "Balaton-brandet", akkor sem tölti be már soha azt a szerepet, mint a kétezres évek előtt.
Szerző(k): Szász PéterElérték, sőt meg is haladták a 2008-as válság előtti teljesítményt a magyar szállodák - idézi Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke M1-en elhangzott szavait az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaFolytatódik a strandfejlesztési program, a most induló második ütemben megújulhatnak 1-1 milliárd forintból a dunakanyari és a Tisza-tavi, és további 3 milliárd forintból a balatoni szabadstrandok - mondta az MTI szerint Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a kisoroszi Szigetcsúcson, sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Domokos ErikaVendéglátó-ipari szakmai szervezetek azt kérik a román kormánytól, hogy szabályozza a borravaló elfogadását. Egy ilyen intézkedés komoly adóbevételt hozhatnak az államnak.
Szerző(k): Barabás JúliaSoha ennyi turista nem járt még Magyarországon, mint 2018-ban. A kormány szerint idén is tartható a növekedési ütem. A gyenge forint ebben sokat segíthet.
Szerző(k): Vég MártonAz idén 2-3 hétre, autóval, belföldre és hotelben megszállva tervezi az utazását a magyarok többsége, a tendencia nem változott, tavaly is az ilyen utazások voltak a legnépszerűbbek - derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital év eleji kutatásából.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNemzetközi turizmus Erdélyben: külföldről alig látható a Székelyföld - ezzel a címmel közöl cikket a Maszol a romániai idegenforgalom alakulásáról.
Szerző(k): Barabás Júlia