Elkezdte a New York-i Értéktőzsde eltávolítani a jegyzett értékpapírok listájáról a nagy kínai cégek egy részét, amelyek kapcsolatban állhatnak a kínai hadsereggel. A Trump-kormányzat által hozott intézkedések mögött kétpárti konszenzus húzódik.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA technikai és szervezeti fejlődést mutatja, hogy fél éven belül a második új központtal bővült a magyar hírszerzés - idézi a külgazdasági és külügyminisztert, Szijjártó Pétert a tárca közleménye, aki az Információs Hivatal Kríziskezelő Központjának átadásán.
Szerző(k): Szabó DánielAz amerikai kereskedelmi minisztérium rendeletet adott ki, amellyel vasárnaptól lehetetlenné teszi a TikTok videomegosztó és a WeChat üzenetküldő szolgáltatás letöltését az Egyesült Államokban.
Szerző(k): Rácz GergőDél-Koreában úgy vélik, a koronavírus-járvány miatt szerepel kevesebbet a kommunista diktatúra vezetője - írja az MTI-re hivatkozva az Infostart.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÉszak-Koreát és főként annak vezérét, Kim Dzsongunt folyamatosan figyelik a földről és a világűrből, ám ember legyen a talpán, aki a sűrű homályba rejtőzködő diktatúráról bármit ki tud deríteni - vélik azok, akik napi munkája rezsim titkainak fürkészése.
Szerző(k): Komócsin SándorA Tajvani Nemzetbiztonsági Hivatal, a tajvani hírszerzés (NSB) vezetője, Csiu Kuo-cseng csütörtökön azt mondta, Kim Dzsongun észak-koreai vezető beteg – adta hírül a CNA tajvani állami hírügynökség. Többet azonban nem mondott a hírforrások biztonságára hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaAz amerikai híreszerzés friss jelentése szerint a kínai hatóságok elhallgatták a Covid-19 járvány súlyosságát, s ezzel a világ értékes időt veszített a védekezésre való felkészülésben.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásRichard Grenell, az Egyesült Államok németországi nagykövete lehet az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) új vezetője - jelentette a The New York Times nyomán az MTI.
Szerző(k): Domokos László